
Az esemény elején Fodor Mihály, a Sikabony Polgári Társulás elnöke köszöntötte a résztvevőket. Beszédében hangsúlyozta, hogy a nőnap nem csupán egy dátum a naptárban, hanem alkalom arra, hogy a közösség kifejezze tiszteletét és megbecsülését mindazért, amit a nők nap mint nap tesznek családjukért, közösségükért és egymásért.
Mint fogalmazott, a nők ereje, kitartása, türelme és gondoskodása sokszor csendben van jelen, mégis ezek adják a mindennapok biztos alapját. A női jelenlét nemcsak a családokban, hanem a közösségi életben is meghatározó.
A társulás elnöke kiemelte, hogy Sikabony közösségi életében is megkérdőjelezhetetlen a nők szerepe. Legyen szó családról, munkáról, önkéntes tevékenységről vagy közösségi rendezvényekről, jelenlétükkel, ötleteikkel és fáradhatatlan munkájukkal formálják a település mindennapjait.
Beszédében a következőképp is érzékeltette a nők szerepét:
„Ha otthon melegét érezzük, Önök adják a lángot, ha elfárad a lélek, Önök adják a támaszt és a bátorságot. Mosolyuk reményt gyújt, amikor gond borul az égre, jelenlétük pedig csendben is erőt ad a közösség életéhez.”
A köszöntő végén Fodor Mihály jó egészséget, sok örömöt, békét és boldog pillanatokat kívánt a jelenlévő hölgyeknek, hangsúlyozva: fontos, hogy ne csupán ezen az egy napon, hanem az év minden napján érezzék azt a tiszteletet és elismerést, amely megilleti őket.
Az ünnepi gondolatokat követően a kulturális műsor vette át a főszerepet. Az Egyesített Középiskola – Szabó Gyula 21 Szakközépiskola két tanulója, Kiss Gabriella szavalt, illetve Tóth Boglárka táncolt, majd tőlük B. Tóth Katalin énekes vette át a főszerepet: produkciója igazi lendületet adott a délutánnak. A dalok hamar magukkal ragadták a közönséget, a hangulat pedig egyre felszabadultabbá vált.
A program végére a jókedv már a nézőtérről is a táncparkettre költözött: a hölgyek táncra perdültek, így a nőnapi köszöntő valódi közösségi ünneppé alakult.
Az este ismét bizonyította, hogy Sikabonyban élő és összetartó közösség működik, ahol fontosnak tartják egymás megbecsülését és az együtt töltött ünnepi pillanatokat.
(nagy)


