
Klubunk kereken 150 érmet gyűjtött ebből 51 arany, 46 ezüst, és 53 bronzérmet gyűjtött.
Külön köszönet első sorban az önkormányzatoknak, akik anyagi támogatása nélkül nem tudna a klub megfelelően működni, és a polgármestereknek, akiknek külön köszönet és hála, hogy már ennyi éve töretlenül támogatják a klub működését.
Keszegfalva polgármesterének Pataki Dezsőnek, Ekecs község polgármesterének Polák Lászlónak, Dunaszerdahely polgármesterének Dr. Hájos Zoltának, Nemesócsa község polgármesterét Válek Ivának.
A vendégeket Polák László polgármester úr köszöntöte, gratulált a klub sikereihez, és sok sikert kívánt a továbbiakban. Köszöntötték még a helyi alapiskola igazgatónőjét Csápai Zsuzsanát, és megköszönték a támogatását.
Markovics János klubvezető köszöntötte a klub edzőit, akik mindannyian még gyerek korban kezdtek el karatézni és ma már a Seishin Karate Klub klubvezetői, edzői, és segédedzői, akik nélkül nem működne a klub. Ők azok, akik egész évben fáradhatatlanul dolgoznak. Köszönet mondott Hupian Kristínának, Markovics Ádámnak és Trenčík Nikolas mestereknek, és a klub segédedzőjének Vígh Larának.
Köszönet mondtak Veselá Katikának és párjának Vesely Mihálynak akik már évek óta az összes táborunknál segédkeznek a lebonyolításban.
– Külön köszöntötték azokat a Nemzetközi versenyzőket akik szinte az összes külföldi és hazai versenyen részt vettek: Rácz Kristófot, Tercs Mátét (Ekecsről) Forró Jánost, Sárai Csongort, Papp Alexet, Derján Annát, Vida Bercelt (Keszegfalváról) Újj Renét (Dunaszerdahelyről)
Az önzetlen szülőknek, és segítőknek is köszönetet mondtak akik egész évben fáradhatatlanul jöttek, név szerint: Sárai Monikát, Bíró Beáta, Szemes Juditot, Kovács Mártát, Gányovics Ádámnak, Markovics Áron, és Józsa Viktória, Tercs Mellitát, Kovács Mária, Derján Tünde, Forró Tibor, Vígh Imi, Bertók István, Török Andrea, Radics Attila, Zsolnai Rudolf, Madarász Mária, Kozma Krisztina, Ujj Marcsi, Pécs Roland, Lukovics Enikő, Bödők Beatrix, Czajlik Sándort,
Köszönetet mondtak a klub szponzorjainknak akik egész évben támogatták a klubot: Czajlik Sándornak, Derján Zoltánnak, Bartalos Tamásnak, Bíró Péternek, Bogyai tamásnak, Zsolnai Rudolfnak, Pécs Rolandnak, Méri Mónikának, Szemes Juditnak,
Külön ajándékot kapott 41 fő, mégpedig azok akik a 2025-es versenyeken minimum kétszer képviselték a klubot.
„Az év legharcosabb amazonja” díjat idén Derján Anna kapta (Keszegfalváról) aki már 4. éve jár edzésekre. A versenyeket szépen zárta, szinte mindenhol ott volt, ahol csak lehetett, és sok versenyt első hellyel zárt. Kitartása példamutató, az idei évben sokat fejlődött.
„Az év szamurája.” díjat pedig Tercs Máté kapta (Ekecsről). Máté már 5. éve kitartóan jár edzésekre. Idén az összes versenyt szinte aranyéremmel zárta összesen 6 első helyet szerzett.
Markovics János különdíját kapták (ez a díj egy egész éves fejlődést vesz figyelembe bele értve az edzéseket, a szorgalmat, a lelkesedést a versenyeredményeket, és a saját magához képesti fejlődést) Szitás Anna és Újj Renné mindketten Dunaszerdahelyről.
Markovics János
Ezt már olvasta?
Dunaszerdahelyi siker a nemzetközi küzdősportgálán
A Budapesten megrendezett Fight Zone Hungary amatőr és...
Válogatott kihívások előtt a HC DAC játékosai
Női kézilabdás berkekben újabb válogatott hét következik,...
