
A bemutatkozó látogatás során a résztvevők megvitatták a város és a plébánia jelenlegi helyzetét, valamint a jövőre vonatkozó terveket. A megbeszélésen az alpolgármesterek tájékoztatták az egyházi képviselőket a Vámbéry téren, a Nagyboldogasszony oltalma alatt álló Szent György-templom környezetében tervezett fejlesztésekről. Szó esett továbbá a kisudvarnoki úti köztemetőben található Kálvária-szoborcsoport megsérült főkeresztjének restaurálási munkálatairól is.
A baráti hangulatú eszmecsere során további, a várost és az egyházközséget érintő kérdések is napirendre kerültek. A felek egyetértettek abban, hogy az ilyen jellegű, kölcsönös tájékoztatásra és együttműködésre épülő találkozókat a jövőben is folytatni kívánják.
Szöveg és fotó: Rózsár Vince
Ezt már olvasta?
Négy szlovák párt – a Progresszív Szlovákia, az SaS, a Szlovákia Mozgalom és a Demokraták –, valamint a Magyar Fórum állít polgármesterjelöltet és képviselőjelölteket Dunaszerdahelyen
Közös sajtótájékoztatót tartott a Vásártéren a...
Dunaszerdahely élmezőnyben az országos életminőségi rangsorban
Dunaszerdahely a 200. helyet foglalja el a Szlovák...
