„Gyermekeink jövője a mi döntésünkön is múlik” – a Roma Holokauszt áldozataira emlékeztek Dunaszerdahelyen

A megemlékezés középpontjában, amelyen tiszteletét tette Hájos Zoltán polgármester, valamint Puha György és Karaffa Attila alpolgármesterek is, az auschwitz-birkenaui „cigánytábor” 1944. augusztus 2-án történt felszámolásának 81. évfordulója állt, amikor egyetlen éjszaka leforgása alatt 2897 romát – köztük időseket, nőket és gyermekeket – hurcoltak a krematóriumokba, és gázosítottak el. A történészek becslése szerint a holokauszt roma áldozatainak száma legalább 200 ezer főre tehető, de egyes források akár másfél millió elpusztított áldozatról is beszélnek.

A Halpiac téri emlékműnél tartott ünnepség nyitányaként Bertók István Liszt- és Harmónia-díjas zongoraművész előadását hallgathatták meg a résztvevők, majd Ollé Tamás katolikus káplán megszentelte, illetve Görözdi Zsolt református esperes mondott imát az emlékműnél.

A szervezők nevében Ravasz József docens, a Romológiai Kutatóintézet vezetője köszöntötte az egybegyűlteket.

Beszédében kitért a történelemkönyvek hiányosságaira is: „A történelemkönyvekből sok mindent megtudhatunk a cigány holokausztról, ám mégsem eleget.” A megszállt területeken – így a fasiszta Szlovákiában is – a cigányokat haláltáborokba vitték vagy munkatáborokban dolgoztatták halálra, sokakat pedig „golyózáporral lőttek főbe”.

Külön említette a dunaszerdahelyi Janovics Ödön katolikus esperes példáját, aki 1945-ben saját testi épségét kockáztatva mentette meg a deportálásra összeterelt cigányokat.

A múltidézés után a jelen felelőssége került középpontba. Bár az Európai Unió jelentős összegeket fordít a cigány közösségek támogatására, a felzárkózás sok helyen még mindig várat magára.

„A lehetőségek ellenére a cigányok teljes felzárkóztatása máig nem működik. Az éremnek azonban két oldala van. A társadalmi szintű változáshoz a cigányság változásra való belső igénye is szükséges – elköteleződéssel.”

Ravasz József nem rejtette véka alá, hogy a társadalmi felelősség egyben önvizsgálatot is jelent: „Nem hihetjük, hogy más teremt majd bennünket újjá.” Az önsajnálat és a kívülről várt megváltás nem elég – mondta –, ez „mára csupán a társadalmi ellenség pozíciójához elég”. A beszéd zárásaként a jövő iránti felelősség gondolata hangzott el:

„Ha ezt nem lépik meg, halálra ítélt nemzetté leszünk. És ne felejtsük: gyermekeink jövője a mi döntésünkön is múlik.”

Az idei esemény a roma közösségekért felelős kormánybiztos, Alexander Daško védnöksége alatt valósult meg. Ő is köszöntötte az egybegyűlteket.

Beszédében méltóságteljes, egyben szenvedélyes hangon idézte fel a második világháború roma áldozatainak sorsát, és sürgette a közösségi és intézményi emlékezet megerősítését. Mint mondta, a roma közösség ne csak a gyász és az áldozatiság hangján szólaljon meg, hanem méltóságát és társadalmi szerepét újrafogalmazva vállaljon felelősséget múltjáért és jövőjéért.

„Emlékezni annyit jelent, mint cselekedni. Olyan társadalmat építeni, ahol ilyen borzalmak többé soha nem történhetnek meg”

– jelezte, hozzátéve egyben, hogy a roma politikai és közéleti szereplők a közelmúltban bizony elmulasztották az emlékezethez szükséges intézményrendszer kiépítését. Míg más kisebbségek (pl. a magyar, ukrán, ruszin vagy zsidó közösségek) múzeumokat, színházakat és kulturális központokat hoztak létre, a roma közösség intézményei továbbra is hiányoznak. E tapasztalatot különösen erősen élte meg egy londoni látogatás során, ahol egy roma holokauszt-kiállításon szembesült azzal, hogy Szlovákiában nincs hasonló: „Kérdezték tőlem: van roma holokausztmúzeum Szlovákiában? És én lehajtott fejjel azt mondtam: nincs.”

Elmondta, ezért az egyik célja, hogy előkészítsen egy roma holokauszt emlékintézet létrehozását – a múlt iránti tisztelet és a jövő generációk iránti felelősség jegyében.

Szót kapott az ünnepségen Robert Dobrovodský ombudsman is.

„Ami 71 évvel ezelőtt történt, az mindannyiunk számára mementó: a gyűlölet és az elnyomás sosem oldja meg a társadalmi problémákat” –

fogalmazott, hozzátéve, hogy a romák helyzete napjainkban is súlyos kihívásokkal terhelt. A diszkrimináció, a szegregáció, a rendőri brutalitás nem múlt el a totalitárius rendszerek bukásával. Az ombudsmani jelentések is rendre feltárják a mélyen gyökerező egyenlőtlenségeket: a roma gyermekek szegregált oktatásban részesülnek, családjaik sokszor nem férnek hozzá ivóvízhez, az egészséges környezethez vagy alapvető jogokhoz.

„Sok roma gyermek már a születés pillanatában egy szegregált világba érkezik – ez a hátrány generációkon át öröklődik tovább”

– tette hozzá.

Patrik Dubovský, a szlovák Nemzet Emlékezete Intézet kutató munkatársa felszólalásában a roma közösség kiemelkedő példaképeit idézte meg, akik a pedagógia, sport, művészet, vallás és társadalmi szerepvállalás területén mutattak példát – bátorsággal, hittel és szolgálattal.

Mint mondta, „legyen számunkra nagy példakép az első boldoggá avatott roma, Zefír Jiménez Malla”, és jelezte is:

„szép emlékműveket lehet emelni – de ezek önmagukban nem elegendők. A példák ereje viszi előre a közösséget.”

A megemlékező beszédek sorát Gubík László, a Szövetség Párt elnöke zárta. Gubík beszédében a felvidéki magyarság küldetéséről, erkölcsi felelősségéről és politikai feladatairól szólt. Négy fő gondolatkör köré építette mondanivalóját: a jogvédelem, a régiófejlesztés, a tisztességes politikai kultúra és a szövetségkötés fontossága köré. Kiemelte, hogy a 20. század tragédiái – beleértve a felvidéki magyarok kollektív bűnösségét – a kölcsönös bocsánatkérés és szembenézés nélkül nem gyógyíthatók:

„A kölcsönös bocsánatkérés, a kölcsönös szembenézés és a dolgaink rendezése a legőszintébben valahol itt keresendő a jó példa.”

Beszédében példaként említette Esterházy Jánost és Fábry Zoltánt, akik különböző világnézetűek voltak, mégis a humánum, az emberiesség és a kisebbségek védelmének erkölcsi többletével cselekedtek.

A Magyar Szövetség programját a jogvédelem pillérei mellett olyan célok is jellemzik, amelyeket – Gubík szerint – egyetlen más politikai erő sem vállal fel őszintén. Ezek közé sorolta a déli és keleti régiók fejlesztését, a szociális helyzetek javítását, valamint egy tisztességes politikai kultúra megteremtését. Beszéde legfontosabb, stratégiai súlyú elemének a magyar ajkú cigányság felzárkóztatását nevezte, amely nélkül a felvidéki magyarság jövője súlyos demográfiai és erkölcsi válságba süllyedhet.

A Magyar Szövetség elnöke a jövő útját a szövetségkötésben látja: nemcsak a romák, hanem más kisebbségek – ruszinok, morvák – felé is ki kell nyújtani a kezet.

„Kössünk szövetséget a nemzetiségekkel, tanuljunk a 20. század hibáiból, és nyújtsuk ki a jobbunkat a magyar ajkú cigányság és a szlovákiai cigányság felé.”

Gubík László szerint ugyanis a felvidéki magyarság akkor tölti be méltó szerepét a 21. században, ha nem csupán jogaiért küzd, hanem többletküldetést vállal: társadalmi szövetségeket épít, hátrányos helyzetű közösségeket emel fel, és erkölcsi iránytűként áll helyt az egész országban.

Az emlékbeszédeket követően a kegyelet koszorúit helyezték el a Halpiac téri emlékműnél, majd egy a koncentrációs táborok szomorú borzalmait bemutató fotókiállítást tekinthettek meg a jelenlévők.

(nagy)