Pedig a nyár – főleg itt nálunk, a kanálisok, a termálvíz és a kukoricatáblák között – még mindig tud valamit. Tudja, hogy a szabadság nem feltétlen a repülőjegy árán múlik. Hogy lehet élvezni a vakációt úgy is, ha az ember nem hagyja el a járást – csak mondjuk a várost. Ha kiszáll a medencéből és belép egy könyvtárba, kimegy horgászni, vagy ha elindul bringával egy faluval arrébb, ahol még mindig lehet kapni mákos rétest a boltban, nem zacskóban, hanem papírszalvétában.
Az üldögélő idős bácsi történetei olykor többet érnek egy múzeumi tárlatnál, és a pancsoló gyerekek sikolya is emlékeztet minket: valamikor mi is így örültünk annak, ha végre volt egy szabad napunk. Ha a fürdőszökőkút mellé odaül egy fagyival a kézben, talán még a modern világ zaja is halkul kicsit. A nyári nap itt nem úgy süt, mint a fővárosban: itt megáll, ránk néz, és csak annyit mond – „élj”.
A modern kor órája persze ketyeg. Nyaralásra sincs mindig idő, pénz, energia. De talán nem is kell messzire menni. Talán épp az a titok, hogy a gyerekek számára a nyár nem a távolságban, hanem az együtt töltött időben mérhető. Egy közös hajnali horgászat. Egy este a háztetőn csillagokat nézve. Egy olyan beszélgetés, ami nem fér bele egy tanévbe.
Rajkovics Péter
(Megjelent a Dunaszerdahelyi Hírnök ehavi számában.)
Ezt már olvasta?
Sikikonyha – A közösségi élményé volt a főszerep
A Sikabony Polgári Társulás szervezésében idén is a...
