A polgári estet megelőzően szentmisét mutattak be a Nagyboldogasszony oltalma alatt álló Szent György-templomban, ahol a szentbeszédet Lépes Lóránt atya, a felvidéki Mária Rádió műsorigazgatója mondta, majd együtt mutatták be a Pázmaneum elnökségének pap tagjai a legszentebb áldozatot.
A misét követően a Fő utcai Esterházy-emlékműnél folytatódott a megemlékezés. Az ott megjelent hallgatóság előtt Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke mondott ünnepi beszédet.
Gubík az advent négy hétvégéjét állította párhuzamba Esterházy János életével, életpéldájával.
„A hit lángja Esterházynál, a 20. század legnagyobb felvidéki magyarjánál is látható, hiszen Esterházy az életét arra az erős hitre és keresztényszociális gondolatra alapozta, amely irányt mutatott a felvidéki magyar közösségnek, jövőképet adott, és amire építeni lehetett a mindennapokban. A második gyertya a reményé. Esterházy János életében a remény szintén jelentős szerepet töltött be, hiszen példamutatásával, áldozatvállalásával reményt adott a közösségeknek, a leszakadó régióknak, a sokszor gazdátlan felvidéki magyarságnak és a magyarság egyesítésével 1936-ban pedig reményt adott az érdekképviseletünknek is. (…)”
Az öröm gyertyájára pillantva Gubík László azt emelte ki, hogy számtalan a közelmúltban zajló esemény, így az Esterházy-emlékév, a mártír gróf hamvainak a hazaszállítása, az Esterházy Akadémia megalapítása, több Esterházy-díj alapítása, több szobor állíttatása, köztér elnevezése róla, de legfontosabbként az elinduló boldoggá avatási eljárása is jelzi, hogy „hamarosan a magyar boldogok sorában is köszönjük őt, tehát van ok az örömre is”.
„Az utolsó adventi gyertya a szereteté. Én azt kívánom mindannyiunknak, hogy Esterházy szellemiségében, az ő ránk hagyott példája nyomán, ami összetartásra, jövőkép-építésre, a magyarság képviseletére sarkall bennünket, legyen egy olyan szeretetben töltött 2025-ös esztendő, ami mentén talpra tudjuk állítani a felvidéki magyar közösséget” – fogalmazott a Magyar Szövetség elnöke.
A beszédet követően az élő emlékezés koszorúit helyezték el a néhai mártírgróf dunaszerdahelyi emléktáblájánál.
Kicsivel később pedig már a Csallóközi Múzeumban folytatódott az est, ahol előbb Karaffa Attila, a Pázmaneum elnöke köszöntötte a megjelenteket, köztük Puha György alpolgármestert.
„Pázmány Péter bíboros mellett Esterházy János életét és munkásságát bemutatni tűzte ki céljául a Pázmaneum társulás, és a decemberi megemlékezéseink mindig a mártír gróf életéről, munkásságáról, boldoggá avatási folyamatáról szólnak”
– fogalmazott Karaffa Attila, majd átadta a szót dr. Farkas Zsolt atyának, akitől a megjelentek az Esterházy a diktatúrák árnyékában című előadást hallgathatták meg.
(nagy)
Ezt már olvasta?
Mikulás-napi ajándék az egész város részére - sTOPa
2024. december 6-án 15.00 órakor tartották a sTOPa 2024...
Karácsony előtti találkozó a fogyatékkal élő gyermekek családjaival
A dunaszerdahelyi nyugdíjasklubban köszöntötte szerda...