A múzeumnak is haladni kell a korral – Nagy Ivánnal beszélgettünk

Milyen céllal alakult annak idején a múzeum?

Azért jött létre, mert akkoriban úgy gondolták, hogy hozzájárulhat identitásunk megőrzéséhez. Az intézményt azért tartották fontosnak megnyitni 1918-at követően, egy idegen országba kerülve, mert hitték, hogy ez a magyarság megmaradásának egyik bástyája lehet. A második világégés alatt és után nehéz idők jártak a múzeumra, egy ideig nem is működött. Későbbi újjáalakításakor, 60 évvel ezelőtt, Marcell Béla és pár lelkes ember kezdeményezésére „feltámadt” és a járási székhelyre, Dunaszerdahelyre került. Korábban ugyanis Somorján működött. Onnan akkor elhozták a még megmaradt múzeumi tárgyakat, mert sok minden elveszett a háború alatt és az azt követő zilált időszakban. Az 1964-es újrakezdéssel egyidőben hatalmas gyűjtés indult Marcell Béla bácsi vezetésével, szakcikkek özöne jelent meg a sajtóban, és keresték az intézmény új helyét. Először a fehér kastélyban működött, de az annyira rossz állapotban volt, hogy alkalmatlannak bizonyult tárlatok rendezésére. Később le is bontották. Végül sikerült erre a célra megszerezni a sárga kastély épületét, ahol addig sokféle hivatal működött, sőt még lakások is voltak itt. Felújították és fokozatosan belakták az épületet.

Miben más most a múzeum, mint hatvan évvel ezelőtt?

A múzeum egyik fontos feladta, hogy ne csak bemutassa a már összegyűjtött értékes anyagot, hanem újra is vizsgálja azt. Ezt a munkát nagyban megkönnyíti a tudomány fejlődése, a mai modern digitális eszközök, a világháló is. Példaként említeném, hogy néhány éve sikerült felújítanunk és a közönségnek bemutatnunk azt a kelta csónakot, ami több mint harminc évig várta, hogy megcsodálhassák és elárulhasson valamit a Csallóköz múltjáról. Új elvárás a múzeumok felé, hogy haladjanak a változó világgal, kielégítsék a mai látogatók igényeit. A megalakításkor természetes volt, hogy az emberek fegyelmezetten viselkedtek, eszükbe sem jutott volna hozzányúlni a kiállított tárgyakhoz. Ma viszont, amikor egy-két kattintással elérhető bármi a világhálón, nekünk is másfajta múzeumi élményt kell kínálnunk, főleg az ifjabb generációknak. Például azzal, hogy új témákat vetünk fel, amiket interaktív módon mutatunk be. Ez persze pénz kérdése is. Ahhoz, hogy új termeket szabadíthattunk fel a kastély épületében, fel kellett épülnie az adminisztratív épületnek, ahol a raktárak is helyet kaptak. Ez megyei támogatásból valósulhatott meg. Szerencsére élvezzük Dunaszerdahely városának támogatását is, amely magáénak érzi intézményünket. Legutóbb például egy kiadványunk megjelenéséhez járult hozzá, de a digitalizációs költségekbe is „beszáll”. A jövőben még többet kell majd pályáznunk, hiszen fenntartónk, a megye anyagi keretei is egyre szűkösebbek. Ugyanakkor a modern múzeum mindig változik, fejlődik, újat mutat.

A felszabadult térben milyen kiállítást terveztek?

Szeretnénk majd bemutatni, ha meglesz rá az anyagi keretünk, Dunaszerdahely rendkívül gazdag zsidó múltját, valamint az összes vallási felekezet történetet. Állandó tárlatunkon az idelátogatók megismerkedhetnek a paraszti élettel, az egykori köz- és főnemességgel, az iparosmúlttal, a halászattal. A múzeum karbantartása, a kiállítási tárgyak leltárba vétele és gondozása, az állagőrzés, esetleg a restaurálás is egyik fontos feladatunk. Legalább ennyire jelentős az a kutatómunka, amit végzünk. Említhetem például, hogy most folyik a Csilizköz történetének kutatása, amiről elég kevés adatunk van. Szeretnénk bővíteni a tudásanyagot, közelebb hozni a Csallóköz régmúltját, nem elegendő csupán a múzeumi tárgyak megóvása az utókor számára. Sok külső szakemberrel dolgozunk együtt, például Fehér Sándorral, a Zoboralji Múzeum alapító igazgatójával, vagy említhetem Novák Veronikát, aki a sellyei levéltár igazgatója volt sokáig, de Vajda Barnabás történésszel, a Selye János Egyetem oktatójával és Csiba Balázzsal, a Comenius Egyetem oktatójával is együttműködünk a tudományos kutatásban és cikkek publikálásban.

Vannak nemzetközi kapcsolataitok is?

Természtesen. Ezek közül a legjelentősebb talán a legközelebbi nyelvrokonainkkal, a hantikkal és manysikkal való együttműködés. Nemrég derült ki az is, hogy velük még genetikai kapcsolataink is vannak. A mai Oroszország területén élnek egy hatalmas területű önálló orosz tagköztársaság tundrás és tajgás vidékein, de már csak nagyjából 30 ezren vannak. Velük, távol élő rokonainkkal egy közös vándorkiállítást is összehoztunk, amit több helyen, iskolákban is bemutatunk. Távolabbi céljaink közt szerepel, hogy meglátogassuk őket. Már terveztük is az utat, de közbejött az orosz–ukrán háború. Mivel múzeumunk feladata a rendezvényszervezés is, sokat foglalkozunk például az őstörténettel, előadások formájában. Erre mintegy kötelez bennünket a városunkban felnövő Vámbéry Ármin öröksége, amit megpróbálunk továbbvinni.

A galériában is mindig zajlik az élet…

A környék egyik legjobb kiállítótermével rendelkezünk, ahol egymást váltják a képzőművészeti tárlatok, de alkalmas koncertek, előadások megtartására is. Egész évre előre megvan a programtervezetünk. Azt vettük észre, hogy egyre zsúfoltabb ez a program, ezért a jövőben inkább azt szeretnénk, hogy az egyes tárlatok hosszabb ideig legyenek megtekinthetők, hogy mindenki, az iskolások is meg tudják megnézni. Fontos célunk a jövő múzeumlátogatóinak kinevelése és erre jó eszköz a múzeumpedagógia. Nem iskolai körülmények között, hanem itt, a múzeumban, élményszerűen szerezhetnek ismerteket a diákok. Tartunk például rendkívüli biológiaórákat, az őskori paleontológiai leletek bemutatásával. De az aranymosás rejtelmeibe is betekintést nyerhetnek a gyermekek, sőt ki is próbálhatják, milyen nehéz munka volt ez hajdanán. Tündér Ilona és a csallóközi boszorkányok történetét is a gyermekek elé akarjuk tárni. Kevesen tudják, hogy valaha hatalmas boszorkányperek voltak errefelé. Ezeken a témákon belül, egy tartalmas-játékos délelőtt során, be tudjuk mutatni régiónk múltját, az egykor oly jellemző halászatot, a pásztorkodást is. Természtesen nyitottak vagyunk az iskolák igényeire is. Nagyon fontos, hogy régiónk értékeit megismerjék a fiatalok. Különben a mai modern korban már „több fronton kell támadni”, gondolnunk kell a különféle igényekre, hogy mindenkinek tudjunk értékes programot kínálni. Mert a múzeum mindenkié.

Milyen anyagi kondícióban van az intézmény?

Most egy kicsit rosszabban, mint néhány évvel ezelőtt. De hát ezt a helyzet hozta magával, a járvány, az orosz-ukrán háború és az azt követő infláció. Kevesebb pénz jut az önkormányzatoknak, a megyének, fenntartónknak is. Azt pedig tudjuk már régóta, hogy nehéz időkben mindig a kultúra az, ami a pénzhiányt leginkább megszenvedi. Ugyanakkor komoly fegyvertény, hogy a nehéz anyagi körülmények ellenére elkészült új adminisztratív épületünk. A közeljövőben mindenesetre csak addig nyújtózkodhatunk, ameddig a takarónk ér, de a fejlődésben nem szeretnénk lemaradni. Minden alkalmat megragadunk, hogy forrásokhoz jussunk.

B. Vida Júlia