Back to top

Ők az iskolák gyermekszemélyiségei 2024-ben

Publikálva: 2024, június 25 - 06:30
Városunk vezetése évről évre köszönti Dunaszerdahely iskoláinak kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákjait. Az idén, 2024-ben az általános iskolás diákok, illetve a művészeti alapiskola tanulói közül 30-an kaptak elismerő oklevelet.
Ők az iskolák gyermekszemélyiségei 2024-ben

Hétfőn, június 24-én elismerő oklevelet vehettek át városunk iskoláinak kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákjai. Az alább olvashatják a magyar tannyelvű iskolák, valamint a művészeti alapiskola diákjainak méltatását. A szlovák diákok méltatását testvéroldalunkon. a dunajskostredsky.sk-n találják meg.

Kodály Zoltán Alapiskola

Dziadek Tamás, 9.B

2024-ben a Kodály Zoltán Alapiskola többek között a 9.B osztályos tanulóját, Dziadek Tamást javasolta az év gyermekszemélyisége díjra. Ő az a diák, akiről csak jót, sőt, a legjobbat lehet elmondani. Az iskola pedagógusai és diákjai egyaránt őszintén sajnálják, hogy Tomi elballag az iskolából. Az évek folyamán ugyanis a közösség meghatározó tagjává nőtte ki magát, akire méltán büszkék. Tomi azonban nemcsak az iskola mindennapi életében és eseményein vesz aktívan részt. Sokan tudják, hogy hosszú évek óta a Fókusz gyermekszínpad oszlopos tagja, és diák-alpolgármesterként is becsülettel, odaadóan tevékenykedett, illetve a mai napig segíti a diákönkormányzat munkáját.

Nagy álmai vannak, és arra, hogy valóra váltsa őket, minden adottsága megvan, hiszen a tanulásban és egyéb feladatokban kitartó, alapos, akadályokat leküzdő. A közösségben együttműködő, figyelmes, tisztelettudó, segítőkész.

 

Komlós Eszter, 9.A

Komlós Eszter a Kodály Zoltán Alapiskola 9.A osztályának egyik legeredményesebb tanulója, aki kiváló tanulmányi előmeneteléért, az osztályközösségben végzett munkájáéért, a különféle sportversenyeken elért kitűnő eredményeiért és a példamutató magatartásáért érdemelte ki a Gyermekszemélyiség 2024 díjra való jelölést.

Eszter hozzájárult az iskola jó hírnevének megőrzéséhez, hiszen az atlétika versenyeken kiváló helyezéseket ért el. Iskolai, járási, kerületi, majd országos atlétika versenyre is kijutott, ahol a 6. helyezést érte el. Iskolán kívül a HC DAC kézilabda csapat tagja, valamint a szlovák korosztályos kézilabda válogatott egyik játékosa. A sportversenyeken kívül tanulmányi versenyeken is részt vett. A kémia olimpia járási fordulójának sikeres megoldója, a Pannontáj Sokoró környezetvédelmi verseny sikeres résztvevője. Egy nemzetközi rajzversenyen 2. helyezést is elért. Eszter a dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnáziumban folytatja tovább tanulmányait.

 

Orsolya Máté, 9.A

Orsolya Máté a Kodály Zoltán Alapiskola 9. A osztályának a egyik legeredményesebb tanulója, aki a kiváló tanulmányi előmeneteléért, az osztályközösségben végzett munkájáért, a külön versenyeken elért kitűnő eredményeiért és példamutató magatartásáért érdemelte ki a Gyermekszemélyiség 2024 díjra való jelölést.

Máté az iskola jó hírnevét számos tanulmányi, illetve sportversenyen való részvételével gyarapította. Tudását és kreativitását többek között biológia, számítógépes grafika, illetve rajzversenyek terén is megmutatta. Tanulmányait a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban, valamint egyénileg a Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnáziumban folytatja. Kiváló eredményei között szerepel a grafikai 1. díj a Kukkonia Art Garden 2022 versenyen.  Első helyezett és különdíjas lett az Öko diák - biológia csapatversenyen. Részt vett a Cineama 2023-ik évadjában a nem professzionális filmkészítők versenyén számítógépes grafikában. A Xu beihong gyermek- és fiatal felnőttek képzőművészeti világ versenyén a 7. helyezesést érte el. Résztvevője a Pitagórasz 2023- matek verseny járási fordulójának.

 

Vámbéry Ármin Alapiskola

Bíró Péter Bendegúz - 9.B

Bíró Bendegúz a Vámbéry Ármin Alapiskola kiemelkedő tanulója, akit osztálytársai és tanárai egyaránt nagyra becsülnek. Bendegúz kitüntetett tanulmányi előmenetellel és kitűnő bizonyítvánnyal zárja az általános iskolát, ami tanulmányi elhivatottságát és kitartását tükrözi.

Emellett Bendegúz az osztály egyik legnépszerűbb diákja. Jó humorú, mindig képes megnevettetni társait, és pozitív hozzáállása inspiráló a többiek számára is. Barátságos és segítőkész, ami miatt sokan keresik társaságát és barátságát.

A tanulás mellett aktívan részt vesz az iskolai sportéletben is, és erősíti az iskolai kosárlabda csapatot. Életében azonban kiemelkedő szerepe a karaténak van, amelyet 5 éves korától űz. Már 10 éve a dunaszerdahelyi Seishin Karate Klub tagja. Kitartása és elhivatottsága a sport iránt példaértékű. Heti két irányított edzése van a klubban, ezen felül hetente egyszer Keszegfalvára is eljár edzeni, valamint heti 3-4 önálló edzést végez előre megírt edzésterv alapján. Tavalyi évben 8 nemzetközi versenyen vett részt, és mind a 8-at megnyerte.

Az idei évet is sikeresen kezdte meg, ezidáig két versenyen vett részt. Horvátországban, Samboroban első helyezést szerzett a Krokič Cup elnevezésű nemzetközi versenyen, a XV. Rakurai Kupán Répcelakon pedig a második helyen végzett. 

Bendegúzt háromszor jelölték egyéni ifjúsági kategóriában (15 éves korig) az év sportolójának Dunaszerdahelyen:  2019-ben, 2022-ben és 2023-ban. 2023-ban megkapta a Seishin Karate Klub az Év Szamurája különdíját, amelyet klubja a legjobb férfi harcosának ítél oda minden évben.

Bíró Péter Bendegúzra tanulmányi és sporteredményei, valamint emberi értékei révén méltán lehet büszke iskolája és környezete. Szorgalma, kitartása és elhivatottsága példaértékű, és biztosak lehetünk benne, hogy a jövőben is számos sikert fog elérni.

 

Bosnyák Dóra (9.C)

a Vámbéry Ármin Alapiskola végzős tanulója. Szorgalma és kitartása példaértékű, alapiskolai tanulmányait kitűnő tanulmányi eredményekkel zárja. Az osztályközösségben segítőkész, empatikus és megbízható. Érdeklődése sokoldalú. Kedvenc tartárgyai a matematika, fizika és az informatika, emellett szívesen tanulja az angol és az olasz nyelvet.

Az utóbbi három évben tagja volt annak a háromtagú csapatnak, amely sikeresen szerepelt a Vámbéry Ármin Földrajzverseny országos döntőjében. Kétszer szerezték meg az országos második helyet, idén pedig az országos első helyen végeztek.

Dóra a Művészeti Alapiskola zenei tagozatán zongorázni tanul. A zene számára a közös zenélés örömét és a kreatív alkotást jelenti.

Élénken érdeklődik az autók, autóversenyek iránt, tájékozottsága és tudása sokszor a fiúkat is zavarba ejti. Az álma, amelyet céltudatosan követ, hogy sikeres autótervező és -fejlesztő mérnök váljon belőle.

 

Frigula Cyntia

a Vámbéry Ármin Alapiskola 8.A osztályának tanulója. Szorgalmával, becsületességével, szolidságával az osztály példás magaviseletű, kiváló tanulója.

Magyarságtudatát az irodalom és rovásírás versenyekre való felkészülés során is erősíti. Idén az Ősi tudás kistérségi rovásírás versenyen bronzsávos minősítésben részesült. A Katedra levelezős irodalom verseny résztvevője.

Segítőkészsége az osztályon belül példaértékű, mindenkinek szívesen segít, együttműködő, jó csapatjátékos. Tanáraival szemben mindig tisztelettudóan viselkedik, empatikus, lelkiismeretes.

 

Neilinger Eszter

a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskola 8.C osztályos diákja. Szorgalmával, becsületességével és kitartásával, kitüntetett tanulmányi előmenetelével kitűnik társai közül. Nagy érdeklődést mutat a sportok iránt is. Floorball versenyeken az iskola csapatának oszlopos tagja.

Segítőkészsége az osztályon belül példaértékű, mindenkinek szívesen segít, tanácsokkal látja el az osztálytársait, ha szükséges. Tanáraival szemben mindig tisztelettudóan viselkedik, empatikus, lelkiismeretes.

 

Rajkovics Lia

a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskola 8.C osztályos tanulója. Tanulmányi előmenetele kiváló. Becsületes, kitartó, végtelenül szerény. Segítőkész, tanáraival tisztelettudó, szorgalma példaértékű. Kimagasló eredményeket ér el a képzőművészetben. Nagyon tehetséges. Legszívesebben rajzol, vagy fest. Számos rajzversenyen ért el szép eredményeket, illetve különdíjakkal ismerték el tehetségét. Empatikus, társainak mindig szívesen segít.

 

Somogyi Borsika Lili (9.C)

a Vámbéry Ármin Alapiskola végzős tanulója. Tanulmányi eredményei kitartásának és szorgalmának köszönhetően kitűnőek. Az osztályközösségben megbízható, barátságos és mindig jókedvű. Leginkább a geográfia, kémia és a nyelvtanulás érdekli. Sikeres résztvevője volt a Vámbéry Ármin Földrajzverseny országos fordulójának, csapatával két évben a második helyet, majd ebben a tanévben az első helyet szerezte meg.

Iskoláját minden évben sikeresen képviselte floorball- és atlétikai versenyeken is, többször ért el dobogós helyezést járási és kerületi versenyeken.

Borsika több mint tíz éve kézilabdázik, a HC DAC utánpótlás csapatának tagja. Csapata idén az U17-es korosztályban a 4. helyen végzett a Szlovák Kézilabda Szövetség által kiírt legmagasabb bajnokságban, az 1. ligában. Klubját képviselve játszik a pozsonyi régió válogatottjában, és bekerült az országos válogatott szélesebb keretébe is.

 

Szabó Rea

a Vámbéry Ármin Alapiskola 8.A osztályának kiemelkedő személyisége. Az osztályközösség egyik legszínesebb és legsokoldalúbb egyénisége, közkedvelt az osztálytársai körében. Szorgalmával és kitartásával az iskola példás magaviseletű, kiváló tanulója. Rea igazi művészlélek, kreatív, alkotó egyéniség. Az iskola által megrendezett kulturális programok aktív szereplője – idén fellépett az iskolai március 15-ei darabban, valamint szavalt a dunaszerdahelyi Év sportolója gálaműsorában. Az Ősi tudás kistérségi rovásírás versenyen  bronzsávos minősítéssel jutalmazták. Érdekli az irodalom, évek óta a Tompa Mihály szavalóverseny sikeres résztvevője, idén aranysávos minősítéssel került be az országos döntőbe. Tavaly a Tompa Mihály Országos Verseny iskolai és járási fordulóján aranysávos, az országos elődöntőn ezüstsávos lett. Több éve a Fókusz Gyermekszínpad tagja. A Duna Menti Tavasz fesztiválon idén aranysávos minősítésben részesült. Tavaly a Duna Menti Tavaszon ezüstsávos minősítést kaptak, a Moson Vármegye Színjátszó Találkozón pedig különdíjasok lettek.

Rea a szabadidejében sosem unatkozik, köt, horgol, kézműveskedik. Alkotásaival jelen van a Kukkónia Art Garden megmérettetésén, 2022-ben különdíjjal jutalmazták.

Szabó Gyula Alapiskola

Bors Pál, 9.a

Barátságos, kommunikatív diák. A tanulóközösség közkedvelt tagja.  Kitűnik szorgalmával, sokrétű érdeklődésével és nagyon intelligens humorával. Kitűnő tanulmányi előmenetele mellett az iskolát több természettudományi versenyen is képviselte. Harmadik helyen végzett a Biológia olimpia járási fordulóján, aktív résztvevője volt a Kémia olimpiának, a X.  Müller Ferenc Nemzetközi Emlékversenynek Szekszárdon, valamint a 35. Hevesy György Kárpát-medencei Kémiaversenynek.

 

Fónod Ádám, 9.a

Szerénysége, példaértékű szorgalma megmutatkozik tanulmányi eredményeiben és versenyeredményeiben is. Munkája alapos, pontos és nagyon precíz. Az osztályközösség aktív tagja, kedvelt személyisége.

Tanulmányi versenyeken elért eredményei közül kiemelném a szekszárdi 10.  Müller Ferenc Nemzetközi Emlékversenyen elért 2. helyezést. A 35. Hevesy György Kárpát-medencei Kémiaverseny – Felvidéki fordulóján harmadik lett, és a Kémia olimpia járási fordulóján pedig ötödik. Ádám a kémia olimpia kerületi fordulójának is eredményes megoldója volt.

 

Gányi Kata, 9.a

Sokoldalú, kiemelkedően tehetséges diáklány, az iskola végzős tanulója. Érdemjegyeit tekintve mindig az osztályelsők közé tartozott. Emellett sportol, hegedül és nagyon tehetséges a rajzban is. Segítőkész, barátságos, nyitott személyiség. Az osztályközösség kiemelkedő, meghatározó személyisége. Ebben a tanévben is több tanulmányi versenyen vett részt szép eredménnyel.

 

Ivicze Levente, 9.a

Példás magaviseletű, kitűnő tanuló. Érdeklődése a természettudományokra irányul. Az évek során kiemelkedő eredményeket ért el főleg a biológia és a kémia területén. Rendszeresen bekapcsolódott nemcsak hazai, de magyarországi tanulmányi versenyekbe is, melyeken kiváló eredményeket ért el. Idén a 35. Hevesy György Kárpát-medencei Kémiaverseny Felvidéki fordulóján a 2. helyezést érte el. A Biológia olimpia járási fordulóján második lett, valamint a kerületi forduló eredményes megoldója. Levente aktív résztvevője volt a Kémia olimpiának is.

 

Melicher Antónia, 9.a

Kitűnő tanulmányi előmenetele mellett csendes magatartásának, megbízhatóságának, szorgalmának, szerénységének és alázatos hozzáállásának köszönhetően az osztály és az iskola egyik kiemelkedő személyisége. Kedves, segítőkész, és bármiben lehet rá számítani.

Az idei tanévben is több tanulmányi versenybe kapcsolódott be:

A matematika olimpia járási fordulóján a 2. helyezést érte el; résztvett a biológia és kémia olimpiákon, a Szekszárdi X. Müller Ferenc Nemzetközi Emlékversenyen, a 35. Hevesy György Kárpát-medencei Kémiaversenyen.

 

Nagy Lili, 9.c

Lili egy olyan lány, akit fiatal kora ellenére a sors nem kímélt, és hamar fel kellett nőnie. A nehézségek ellenére sem sajnáltatta magát, elszántan harcol az álmaiért és céljaiért, ezzel is példát mutatva kortársainak. Érdeklődő, szorgalmas, nyitott és nagyon határozott egyéniség. Rendszeresen bekapcsolódott a közösség munkájába, többször szerepelt a város és az iskola által szervezett rendezvényeken.  Tehetségét a Tompa Mihály szavalóversenyen is megmutatta – a 31. Tompa Mihály Országos Verseny járási fordulóján aranysávos minősítésben részesítették, Komáromban pedig az 5. Öko Logika környezetvédelmi versenyen a 4. helyezést érte el.

 

Papp Anna Glória, 9.b

A Szabó Gyula Alapiskola rendkívüli tehetsége, Papp Anna Glória a Pozsonyi Állami Konzervatórium tehetséggondozójának növendéke. Személyiségével kitűnik kortársai közül. Glória igazi művészlélek, mégsem hanyagolta el soha a feladatait az iskolában. Sikeresen össze tudta hangolni az iskolai feladatait a fellépésekkel és a különórákkal, emellett kivette részét a közösségi életből is.

 

Művészeti Alapiskola

Németh Máté

2012 óta a dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola tanulója. Zenei tehetsége és a néptáncra való rátermettsége hamar megmutatkozott. Kitartó és szorgalmas munkájával az iskola legügyesebb növendékei közé sorakozott fel. Zongoristaként és néptáncosként is egyaránt sikeresen szerepelt számos iskolai-, iskolán kívüli, sőt határon túli rangos rendezvényen. Az alapképzés befejezése után továbbképzős növendékként folytatta zenei tanulmányait. 2024-ben sikeres eredménnyel zárta zongoratanulmányait is. Sikeres egyetemi felvételi vizsgájához a művészeti iskola is gratulál, tanulmányaihoz sok sikert kíván.

-et-, -rovin-

Ezt már olvasta?

Cookies