Lapajánló.
A címlapon Kurucz Klaudiát láthatjuk, akivel bejárták a festői Amalfi-partot, és abba a kérdésbe is beleásták magukat, miért káros a tömegturizmus a helyiek életére. Ollé Tamás a szó erejéről, hatalmáról írta meg véleményt, Olláry Ildikó pedig a szabadidős megbetegedés titkainak eredt nyomába.
A divatanyagot a romantikus ártéri vízi világban fotózták, ahol Tündér Ilonával találkoztak egy piknikre, a sminktrendekben pedig igazi virágos alkotásokkal inspirálják az olvasókat.
Idén 120 éves a DAC, s mivel a szerkesztők szíve sárga-kék, ezért négy fontos dolgot is elárulnak a csapattal kapcsolatban.
A fotóriportokban a kárókatonák titkos életébe nyerhetünk bepillantást, megleshetjük, hogyan készül egy bor és nap ihlette beltéri design, illetve a felújítandó zselízi kastélyba is ellátogatak.
Az interjúkban Varga Zsuzsa, a ZAX Csokoládémanufaktúra megalapítója árulja el, miért nem számít az életkor. Megismerhetjük a Gyöpös házaspár által szervezett Schubert Fest komolyzenei fesztivál háttértörténetét is. Kovács Viktória a vak szerelem által ejtett mély sebekről írt, de megtudhatjuk azt is, mire jó a sztoicizmus.
A júniusi magazin egyik fő témája a szülés: Ilka Viktória dúla külföldi szüléstörténeteit meséli el, Novák Zita az ikrek nevelésének nehézségeiről számol be, de a belső gyermekről és sémáink fogva tartó erejéről is sok érdekes dolgot megtudhatunk Galgóczy Katalin által.
Új Nő
Ezt már olvasta?
Peruban és a Coropuna csúcsán jártunk a VándorLáss-esten
Aki ismeri a VándorLáss-esteket, a VándorLáss csapatát,...