
A kora délelőttől tartó konferenciát, a III. Szlovákiai Magyar Közgazdász-találkozót Hervay Rozália, a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság elnöke után üdvözölte Hájos Zoltán, városunk polgármestere is, aki szintén kiemelte a turizmus fontosságát, majd hasznos és előremutató megbeszélést kívánt a jelenlévőknek.
Az üdvözletek után Dr. Szili Katalin, Magyarország Miniszterelnöki Főtanácsadó Asszonya tartotta meg előadását, majd pedig a Budapesti Gazdasági Egyetem egyetemi adjunktusa, Soós Gabriella.
Délután szekcióüléseket tartanak a konferencián, melyek moderátorai Rajkovics Péter, a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság alapítója, illetve a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara tanszékvezető egyetemi docense, Beták Norbert.
Szöveg és kép: Rózsár Vince
Ezt már olvasta?
Mintegy ötven család segítette adományaival a rászorulókat a hétvégi karitász gyűjtésen
Őszi városi gyűjtést szervezett a Dunaszerdahelyi...
A szabadságra és az emberi méltóságra emlékeztek
A szlovák nemzeti felkelés kitörésének 82. évfordulója...
