![Illusztrációs felvétel (pixabay) Szombaton este befejeződött a szavazás Szlovákiában](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2024/j%C3%BAn/9/slovakia-1413245_1280_0.jpg?itok=3Ulu4ekr)
Tótmegyeren a délelőtt folyamán azért függesztették fel néhány órára a voksolást, mivel a szavazólapokon ismeretlen eredetű fehér port találtak, ami később keményítőnek bizonyult.
Az ötödik szlovákiai EP választáson mintegy 4,37 millió szavazásra jogosult személy, szlovák állampolgárok, illetve a szlovákiai állandó lakhellyel rendelkező uniós állampolgárok járulhattak az urnákhoz. A voksoláson résztvevők szavazataikkal arról dönthettek, hogy ki lesz az a 15 személy, akiket Szlovákia a következő 5 évre az Európai Parlamentbe képviselőként küld. Az EP mandátumokért 22 párt és egy koalíció, illetve az azok listáin induló jelöltek küzdhettek meg.
A közvéleménykutatások szerint a korábbi szlovákiai EP választásokon tapasztalt részvételi arányokat jósoltak, ugyanakkor e tekintetben a helyszíni, napközbeni visszajelzések meglehetősen vegyes képet mutattak.
A csütörtökön életbe lépett kampánycsend előtt nyilvánosságra hozott felmérések 6-8 politikai csoportosulás mandátumszerzését, illetve egybehangzóan a jelenlegi kormánykoalíció legnagyobb pártjának, a Robert Fico vezette Iránynak (Smer-SSD) a győzelmét valószínűsítették, míg a második legtöbb mandátumot a Progresszív Szlovákia (PS) pártnak jósolták.
Bár a szlovákiai szavazáson leadott voksok összesítését már néhány órával az urnazárás után befejezték, a vonatkozó EU-s szabályozás értelmében a voksolás eredményeinek közzétételére csak vasárnap este 11 óra után kerül sor, akkor, amikor már az összes uniós tagországban lezárult a szavazás. Ebből adódóan viszont vasárnap este 11 órakor már nem részeredmények, hanem azonnal a hivatalos szlovákiai végeredmények kerülnek közlésre.
(MTI/Felvidék.ma)
Ezt már olvasta?
![Majd 700 baba született tavaly a dunaszerdahelyi kórházban](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/jan/15/2025-01-15-korhaz-gynekologicko-porodnicke_oddelenie_v_dunajskostredskej_nemocnici_3.jpg?itok=ljk6uFlK)
Majd 700 baba született tavaly a dunaszerdahelyi kórházban
A dunaszerdahelyi kórházban 2024-ben 694 kisgyermek...
![A múlt évben csökkent a balesetek száma megyénkben](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/jan/31/rendorseg-rov_3570.jpg?itok=gvsP8kEO)
A múlt évben csökkent a balesetek száma megyénkben
A Nagyszombati Kerületi Rendőrkapitányság kimutatása...