
Két csoportban 6-6 fiatallal dolgoztak a szakemberek az elmúlt nyolc hétben, az újságírás, a grafika, a videókészítés és a fotózás témakörében.
"A tervünk az volt, hogy egy hatfős csoportot indítunk, de az érdeklődés miatt dupláznunk, aminek nagyon örülök. Az elmúlt hetekben így tizenkét 16-20 év közötti fiatalokal dolgoztunk együtt, miközben igyekeztünk gyakorlatorientált módon közelebb hozni számukra a média egy-egy aspektusát. Jelenleg a képzés kiértékelése zajlik majd, amelynek fényében már a jövő héten meghirdetjük a nyári háromnapos képzéseinket, júliusban és augusztusban, amely egy-egy téma köré fog épülni" - mondta el portálunknak Rajkovics Péter, a Perfects Rt. igazgatója.
A két nyári képzés továbbra is ingyenes lesz, arra nem csak a korábbi médiaképzésen résztvevők jelentkezhetnek, hanem más 16-24 év közötti fiatalok jelentkezését is várják majd.
Részletekkel jövő héten érkezünk!
Ezt már olvasta?
A Szociális Biztosító korszerűbb megjelenéssel és egyszerűbb eID-s belépéssel újította meg az e-Szolgáltatások portálját – már most kipróbálható
A Szociális Biztosító folytatja az ügyfelek, vagyis a...
Közterületen szemetel? Nem tartja rendben a telkét? Fontos változások léptek életbe a szabálysértési törvényben
2026. július 15-én országosan hatályba lépett a...