
Natália Petkáčová, a megyei hivatal kommunikációs osztályának vezetője elmondta, hogy 44 megyei fenntartású középiskola van, mindegyikben működik porta, és ellenőrzik a belépést. Az iskolák többségében biztonsági kamerák is vannak.
„A cél az, hogy mindegyik iskolában legyen megfelelő kamerarendszer, amely csatlakoztatva van a hatóságokhoz” – közölte Petkáčová.
Tatiana Moravcová, Szenice önkormányzatának szóvivője elmondta, elsősorban pénzkérdés valamennyi iskola kamerákkal való felszerelése vagy a meglévő kamerarendszerek bővítése, illetve a belépés folyamatos ellenőrzése.
Hozzátette, az iskolák folyamatosan figyelik és foglalkoznak azokkal a diákokkal, akiknek megváltozik a viselkedésük, agresszívebb lesz a magatartásuk, illetve zaklatás jeleit tapasztalják.
A város 2022-ben szakértői csoportot hozott létre a munkaügyi hivatallal, amely a gyerekek mentális egészségével foglalkozik, és minden iskola képviselve van a testületben. Emellett szeretnék, ha nyíltabb lenne a kapcsolat a szülőkkel, és képesek lennének beszélni a gyerek esetleg megváltozott viselkedésével kapcsolatban.
(tasr/Felvidék.ma)
Ezt már olvasta?
Jelenleg négy párhuzamos infrastrukturális projekt fut Dunaszerdahelyen
Dunaszerdahely több pontján párhuzamosan zajlanak a...
Közterületen szemetel? Nem tartja rendben a telkét? Fontos változások léptek életbe a szabálysértési törvényben
2026. július 15-én országosan hatályba lépett a...