Karol Polák, a legendás sportkommentátor csaknem húsz éve álmodta meg a gyermekotthonokban lakó gyerekek futballversenyét. Az otthonok igazgatóival és nevelőivel létrehozták az egyes kerületek válogatottjait és felkészülési mérkőzéseken, elődöntő tornákon át egészen a döntőig jutottak, amely sokáig Csorbán (Štrba) került megrendezésre. A projektbe fokozatosan további partnerek kapcsolódtak be, a Szlovák Labdarúgó-szövetséget is beleértve.
A Karol Polák-kupa ma a szociálisan hátrányos gyerekek csoportja életkörülményeinek javítására irányuló egyik legnevezetesebb eseménye, amelynek a célja a sport-, illetve a morális értékeik fejlesztése.
A kupa tizenkilencedik kiírása a múlt héten Dunaszerdahelyre látogatott. A SFZ és a DAC akadémiája klubunk professzionális edzőinek vezetésével gyakorlást szerveztek a Nyitrai kerület gyermek- és családotthonainak lakói számára.
Az edzésen a 8-12 éves fiúk és lányok vettek részt a gútai, zsitvagyarmati (Žitavce), koloni (Kolíňany), és a Dedina Mládeže-i központokból. A MOL Akadémián abszolvált edzésen kívül megtekintették a MOL Arénát, ahol a DAC felnőtt csapatának vezetőedzője, Adrian Guľa is találkozott velük.
Az esemény jelentőségét és elsődleges célkitűzését a versenyt szervező Múdry pes polgári társulás képviseletében Ľubomír Dranga írta körül: „A gyermekotthonok lakói számára szervezett Karol Polák-kupa nemcsak a gyerekek új környezetbe való adaptációját segíti, de egyúttal motiválja őket a rendszeres sportolásra. A projekt része a futballfesztiválok, amelyeken a fiatalabb gyerekek is lehetőséget kapnak, hogy megszerezzék első tapasztalatukat a professzionális sport világában. Minél intenzívebb ez az első élmény, annál nagyobb hatást gyakorol az életükre. Néha elég egy pozitív impulzus is és a dolgok a megfelelő mederbe terelődnek.”
A Szlovák Labdarúgó-szövetség Grassroots projektjeinek koordinátora, Cyril Janoško hozzátette: „Ez egy olyan pillanat volt a gyerekek számára, amilyet nem élnek meg nap mint nap. A professzionális ifjúsági edzőkkel abszolvált gyakorlás egy csúcsszintű futballakadémián inspirációt nyújthat. Ezeknek a gyerekeknek nem osztott jó lapokat az élet. Az utcán végezhetik, vagy még rosszabbul is járhatnak. Ezen akkor tudunk változtatni, ha egyesítjük az erőnket és a lehetőségeinket. Ezek ugyanazok az értékek, amelyek a DAC-nál is jelen vannak.”
Az esemény az ún. Grassroots hét része volt (szeptember 25-e – október 1-je), amely egész Európában zajlott és lényege, hogy felhívja a figyelmet a szociális környezetből érkező gyerekek, az iskolai sport vagy a hátrányos helyzetűek, tehát lényegében mindenki sportolására. Klubunk örömmel és büszkén fogadta az együttműködésre való felkérést.
dac1904.sk / Nagy Krisztián