Az ünnepélyes tanévnyitó alkalmával megtelt az iskola épülete előtti tér, ahol előbb az intézmény diákjainak előaádásban hallgathattak meg a jelenlévők verseket és egy dalt, majd Ibolya Olivér igazgató megnyitóbeszédével hivatalos is elkezdődött a 2023/24-es tanév.
Az iskola vezetője kiemelte az elmúlt tanév néhány momentumát, s köszönetet mondott a szülőknek, hogy magyar iskolát választottak a gyermekeiknek és azok közül is éppen a Kodály Zoltán Alapiskolára esett a döntésük. Kiemelte, a tanárok és a szülők közötti együttműködés fontosságát, s kérte utóbbiakat, hogy barátilag tekintesek a tanárokra, hiszen közös cél érdekénben dolgoznak, egymást segítve.
A folytatásban Puha György alpolgármester mondott ünnepi köszöntőt, amelyben kitért arra, milyen sokrétű munka zajlik az alapiskolában, s ennek köszönhetően hogyan válik népszerűbbé az intézmény. A pedagógusoknak is köszönetet mondott.
„Köszönjük az áldozatos munkát, az elkötelezettséget, amelyet minden nap az iskolánk és diákjaink irányában kifejtenek. Önök hivatásuk legnemesebb képviselői. Kívánom, hogy a munkájuk során a jövőben is a lelkesedés diktálja az iramot és a kitartásuk érjen célt.”
Az alpolgármester egyúttal a szülői szövetség és minden dolgozó munkáját is megköszönte, akiknek köszönheteőn az alapiskola nem tudna működni. Továbbá gratulált az igazgatónak, aki immár 25 éve vezeti az intézményt.
Bugár György, városi képviselő is köszöntötte a diákokat és a szüleiket, mint azt Ibolya Olivér is kiemelte, a képviselő 54 évvel ezelőtt maga is ebben az iskolában kezdte meg tanulmányait, de Bugár azt is elmondta, már édesanyja is ebbe az iskolába járt, ahogy gyermekei, keresztgyermekei és számos barátja. A szülői szövetséget is hosszú éveken keresztül vezette, s mint elmondta, bízik benne, hogy a szülők bizalmának köszönhetően még sok-sok év múlva is találkozhatnak szeptember elején a Kodály Zoltán Alapiskola tanévnyitóján.
Ezt már olvasta?
Aranyat érnek az orvosi piócák - egészségügyis diáklány országos sikere
November 13-14-én tizenkilencedik alkalommal szervezte...