A fotosuli.sk-t a csallóközi Kálmán-házaspár alapította 2015 májusában, s azóta már közel 300 érdeklődő számára hozták közelebb a fényképezés világát. És hogy kik ők valójában? Ahogy az életben, úgy a munkában is egy párt alkotnak. Kiegészítik egymást minden téren. Szilvia a számítógépes képfeldolgozás és utómunka kiváló képviselője, aki tudását külföldi mesterkurzuson szerezte. Roland a New York Institute of Photography volt diákja, és 2008-tól a párizsi székhelyű Nemzetközi Fotográfiai Szövetség AFIAP titulussal rendelkező fotóművésze. Alapító tagja a Magyar Fotóművészek Világszövetségének és tagja a Szlovák Fotográfusok Szövetségének. Számos oklevél és elismerés fűződik nevéhez szerte a világon.
Ők ketten vezetik a csoportos és egyéni fotótanfolyamokat, melyekhez olykor-olykor neves vendég oktatókat. Emelett magyarországi partnerükkel karöltve üzemeltetik Szlovákia egyetlen magyar nyelvű online fotótanfolyamát, hogy ezzel is megpróbálják Önöket kedves érdeklődőket beavatni a fotózás csodálatos világába.
Olvasóink tehát igazi szakemberektől tanulhatnak. Az első fotós tipp már holnap elérhető lesz portálunkon, majd kéthetente friss tartalmakkal, fotós tanácsokkal jelentkezünk.
És még valami. Érdemes figyelemmel követni a dunaszedahelyi.sk-t a Facebookon is, mert már ennek a cikknek a megosztásával is nyerhetnek egy teljes online fotótanfolyamot! Játékra és tanulásra fel!
Fotósuli rovatunk partnere:
www.fotoSULI.sk | tanulj meg fotózni egyszerűen, érthetően
Ezt már olvasta?
Az etorobotika érdekességeiről szólt az MCC idei első előadása
Hogyan készülhet az ember számára elfogadhatóbb robot?...
Tudja, hogyan segíthet egy kihűlt emberen? Az alkoholt és a forró vizet kerülni kell
A téli hónapokban nemcsak a turisták és a szabadtéri...