![Rózsár Vince felvételei Vámbéry emléke előtt tisztelegtek](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2023/m%C3%A1r/25/rov_8331-kell-4005_0.jpg?itok=slgnnuA9)
A főszervező, a Vámbéry Polgári Társulás, valamint a társszervezők, Dunaszerdahely Város Önkormányzata, a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum és a Katedra Polgári Társulás nevében köszöntötte a megjelenteket Tilajčík Edit a 23. Vámbéry Napok koszorúzási ünnepségén, majd felkérte Darkó Jenő történészt, a Vámbéry Tudományos Kollégium titkárát, ünnepi beszéde megtartására.
Darkó Jenő elmondta, Vámbéry kultuszát a Vámbéry Polgári Társulás, illetve a tudományos tanács közel 20 éve rendszeres tudományos konferenciák megtartásával ápolja, de az ő emlékét őrzi a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskola illetve a gimnázium, ugyanakkor Budapesten működik egy Vámbéry Szabadegyetem is.
„A turkológia kiemelkedő, megkerülhetetlen alakja egyszerre volt tanuló és tanító“ - mondta a tudományos kollégium titkára, majd hozzátette, Vámbéry tudatos és folyamatos képzéssel jutott el oda, hogy 25 éves korára közel ugyanennyi nyelvet beszélt.
Darkó Jenő rövid összefoglalót tartott az utazó, a zsidó származású keletkutató magyar orientalista Vámbéry jelentőségéről, életéről, kiválóságáról, akinek mára jelentős szakirodalma van, hiszen
ő „a turkológia kiemelkedő, megkerülhetetlen alakja“ - méltatta Vámbéry Ármint.
Az ünnepi beszéd elhangzása után a jelenlévők az emlékezés koszorúit helyezték el Vámbéry Ármin mellszobránál, köztük Hájos Zoltán, városunk polgármestere, Hodossy Gyula, a Vámbéry Polgári Társulás ügyvezető igazgatója, Dobrovits Mihály turkológus, a Vámbéry Tudományos Kollégium elnöke.
A koszorúzás után a Csallóközi Múzeumban folytatódott a XXIII. Vámbéry Napok programja, ahol a Vámbéry Ármin földrajzverseny országos döntőjének ünnepélyes kiértékelésére került sor.
Szöveg és kép: -rovin-
Ezt már olvasta?
![Nyáron is folytatódik az ingyenes médiaképzés](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/j%C3%BAl/9/ai-generated-8145415_1280.jpg?itok=cwDH0eUD)
Nyáron is folytatódik az ingyenes médiaképzés
A városi médiát működtető Perfects Rt. tavasszal indított...