A két hét során rengeteg szabadidős program várta őket. Málta régi és új fővárosának, Mdina és Vallettának utcáin sétálva megcsodálhatták a gyönyörű épületeket, az építészet remekműveit. Hajóval Comino szigetére látogattak, ahol a Kék Lagunánál fürödhettek a Földközi tengerben. Málta szigetét a Hop on Hop off busz tetejéről is megcsodálhatták.
A kozmetikus, épületgépész, víz és gázszerelő szakon tanuló diákoknak a szigeten töltött két hét felejthetetlen élményeket adott. Új barátságok szövődtek, sokan bátrabbak lettek az angol kommunikáció terén, magabiztosabbak.
A kozmetikus diáklányok szalonokban, szállodák wellness részlegein dolgoztak. Míg Sóki Veronika a Hilton Hotel wellness részlegén szerzett új tapasztalatokat, addig Sercel Szonja a Radison Blu hotelben.
Arcmasszázs, hátmasszázs terén is szereztek uj ismereteket, a fiúk pedig építkezéseken, lakások felújításában segítettek munkájukkal.
Az Erasmus+ program nagyszerű lehetőség: egy olyan ablak a világra, amely tágítja látókörüket, gazdagítja tudásukat és fejleszti személyiségüket. Emellett pedig egy életreszóló élményt is ad a résztvevőknek!
(kl)
Ezt már olvasta?
Nyitott nap a dunaszerdahelyi Közös Igazgatású Szakközépiskolában
Nagy érdeklőés mellett zajlott a dunaszerdahelyi Közös...
Németországi szakképzési helyekkel bővíti a lehetőségeit a dunaszerdahelyi Neratovicei téri Magán Szakközépiskola
A dunaszerdahelyi magániskola már sokadik alkalommal...