
A táborban több mint 40 fő vett részt négy nap alatt. A táborszervező Markovics János, 4. danos mester volt, aki a klub, és a szervezet vezetője is egyben. Meghívott táborvezetők voltak Magyarországról: Dr. Csizmadia Zsolt 5. dan, Bodó Zoltán 4. dan, Váczi Zoltán 4. dan, Faragó Viktor 3. dan, valamint a klub edzői: Hupian Kristína 3. dan és Trenčík Nikolas 1. dan.
A táborban napi három edzés volt bontott csoportokban tudásszintnek megfelelően.
Pénteken az első edzésen közös mantrázással hangolták össze a csapatot, és a technikai alapokkal foglalkoztak. A szombat reggeli edzés futóiskolával kezdődött, majd egy határterheléssel ért véget. Délelőtt az övvizsgára gyakoroltak a karatékák, délután pedig verseny szituációs gyakorlatok voltak, ugyanis megkezdődik az őszi versenyszezon. Az edzéseket követően közös tábortűz mellett, sámándobolás, és éneklés volt.
Vasárnap reggel test- és tudatébresztéssel, harmonizálással foglalkoztak. Délután lehetett íjászkodni, ostorozni, dobócsillagot kipróbálni Misi és Katika jóvoltából. Ezen felül még volt japán kalligráfia, ahol a táborlakók le tudták írni a saját nevüket japánul. A foglalkozást Kövesdi Anikó tartotta, aki 17 évet élt Japánban, és egy rövid ismertetőt tartott a japán kultúráról. Délután következett a várva várt övvizsga.
Összesen 22 főnek sikerült előrébb lépnie egy övfokozatot. Több embernek beérett sokéves munkája és övszínt tudott váltani: Kiss Zalán, Both Máté, és Bödők Beatrix (kék öv) Dömötör Márk, és Laboda Réka (sárga öv) Rakus Ján, Bíró Bendegúz és Borbély Barnabás (zöld öv) és 6 fő pedig a barna öv kapujába érkezett. Jövőre ugyanitt találkoznak.
„A karateklubba folyamatos a tagfelvétel, minden érdeklődőt szeretettel várunk“ - mondta el portálunknak Markovics János, a Seishin Karate Klub vezetője
Szöveg és fotó: Seishin Karate Klub
Ezt már olvasta?

Sikeres hétvégét tudhat maga mögött a TopRunDS csapata
A szlovák téliúszók országos kupája ötödik versenyét...

Dunaszerdahely márciusban fogadja a téli úszók bajnokságát
Március 8-án, szombaton a dunaszerdahelyi Thermalpark...