
A Föld napján, április 22-én különösen fontos, hogy felhívjuk a társadalom figyelmét bolygónk állapotára. Ugyanakkor az is, hogy tevőlegesen is kivegyük részünket annak megőrzéséből, a jövő generációjának átadásáról.
Ennek a gondolatnak a mentén indította el Dunaszerdahely Város Önkormányzata az Ültess fát a jövőnek! elnevezésű faültetési programját.
„Fontosnak tartjuk, hogy a gyermekek még kiskorukban tapasztalják meg, milyen apró, de hasznos lépésekkel tudnak tenni környezetük megóvásáért, zöldebbé, egészségesebbé való tételéért. Hisszük, hogy a jövő nemzedékének elültetett fák sokáig hűsítő árnyékot adnak majd, illetve szebbé teszik városunkat” – jelezte Karaffa Attila alpolgármester, aki hozzátette, hogy szükséges az is, ne csak ültessünk, hanem gondozzuk is a fákat.
„A városi közterületfenntartó vállalat megerősítette gépparkját, hogy a fákat és a közterületeken kihelyezett virágokat megfelelő gyakorisággal öntözni tudják. Azonban mindannyian tudunk segíteni a levegő tisztaságáért felelős növényeknek, ha a nagy melegben egy vödör vízzel meglocsoljuk őket. Közös erővel szebbé és zöldebbé tehetjük városunkat!”
A Szent György-napok indítóprogramjaként a Föld napján a város fenntartású óvodákban és alapiskolákban jelképesen ültetnek el majd egy-egy fát, az ovisokkal és az iskolásokkal közösen.
(te/ka/ds)
Ezt már olvasta?
Karbantartás zajlik a vasúton április második hétvégéjén is
A Leo Express április 11-12-én zajló karbantartási munkák...
Péntekig nevezhetnek az ISTERVINUM 2026 Dél-szlovákiai Borvidéki Borversenyre
Közeledik a Dél-szlovákiai Borvidéki Borverseny...