A táborban az önvédelem alapjaival foglalkoztak, egyben készültek a májusi övvizsgára. A program közös mantrázással kezdődött; az Om mani padme hum mantrát az ukrajnai háborúban szenvedők lelki békéjéért ajánlottak fel. A klub vezetője, Markovics János tájékoztatása szerint a tábor kiválóan sikerült, a résztvevők odafigyeléssel és odaadással készültek a jövőbeli megmérettetésekre.
Az ezt megelőző héten haladó övvizsga zajlott szintén Keszegfalván, ahol 6 főnek sikerült előrébb lépni egy övfokozatot (sajnos a többi készülő megbetegedett).
A technikai vizsga után küzdelmek következtek, ahol a vizsgázók bemutathatták harci tudásukat. Nagyon sok embernek érett be több éves munkája, többek között hárman levizsgáztak zöld övre, ami már 6-10 év munkát is takar. Név szerint: Sárai Csongor és Kis Ádám (Keszegfalva), valamint Gányovics Ádám (Dunaszerdahely). Külön dicséretben részesültek Kiss Ádám és Bittera Dániel (Ekecs).
Az eredményhez gratulálunk!
Markovics János portálunknak elmondta, a klub továbbra is folyamatosan várja az érdeklődőket.
Seishin Karate Klub, -rovin-
fotó: Seishin Karate Klub
Ezt már olvasta?
Világversenyen képviselték Dunaszerdahelyt a TopRunDS úszói
A Téli Úszók Nemzetközi Szövetsége 2025. január 13-19....
Évértékelő évzárót tartott a Seishin Karate Klub
A Seishin Karate Klub a 2024-es évet évértékelővel zárta...