Amikor a jogszabályok között elvész a józan ész

Sokszor, mikor a lakosok azzal a panasszal fordulnak a városi hivatalhoz, hogy tegyünk a probléma ellen, szüntessük azt meg, mi csakis az érvényben lévő jogszabályokra tudunk támaszkodni. S amikor jelezzük a jogi akadályokat a számukra, az a bosszús válasz érkezik, hogy miképp lehet több joga a növényeknek és az állatoknak, mint az embereknek…

Tudjuk, hogy az élet minden területét törvények rendeletek szabályozzák, s ezek alól az önkormányzatok sem kivételek. Például ha kivágunk egy fát, helyette hármat kell ültetnünk, ami úgy vélem, teljes mértékben jogos is.

De mit mondjunk azoknak a polgároknak, akik azt vetik fel, miért engedjük, hogy medvék jelenjenek meg Jókánál vagy Nyitránál, vagy miképp lehetséges, amint azt az elmúlt napokban láttuk, hogy egy vaddisznócsalád vonuljon végig Pozsonyon, Károlyfaluban, s jusson el „egyikük” egészen a Nemzeti Színházig… Sokszor nehéz megnyugtató választ adnunk, hiszen mi is jól tudjuk, ezek gondok úgy merülhetnek, fel, hogy az állam túlzottan védi az egyes állat fajokat, vagy éppen nem ösztönzi a dúvadak kilövését. S jól tudjuk, hogy például a vaddisznó nem egy simogatható kis vadállat, hanem komoly veszélye lehet a vele való találkozásnak.

Számtalanszor azt is a szemünkre vetik, miért nem tüntetjük el, írtjuk ki a Dunaszerdahelyen tenyésző vadon élő galambokat. Minden egyes esetben elmondjuk, hogy törvény szabályozza azt is, hogy a vadon élő galambok számát nem lehet önkényesen ritkítani, a jogszabályok csak azt engedik, hogy egy cég segítségével befogjuk a galambokat, majd pár száz kilométerre elengedjék az állatokat… Jól tudjuk mi is, hogy egy galambpár évente háromszor is félszkhet, s a körforgás örök: az önkormányzatok (közpénzből) fizetnek a galambok befogásaért, de ennek nem látni jelentős hatását, a galamok száma nem csökken. Az önkormányzat segíteni akar polgárainak, ugyanakkor eleget kell tennie a jogszabályoknak.

Kötve a kezünk, nehezen tudunk érdemlegeset mondani, amikor a vállalkozók üzletei előtt a járdát összepiszkítják az állatok, vagy a lakosoknak autóikat rondítják össze a galambok.

Szemünkre vetik, miképp is lehet több joga a galamboknak, a macskáknak vagy a kutyáknak mint az embereknek. Hogy miért kellett átesni a ló másik oldalára.

Felróják nekünk, hogy a jog miért biztosít számukra többet, mint az embereknek, hogy miért nem vonjuk felelősségre az állatok esetén a gazdákat. Sokszor elmondjuk, hogy a felelőtlen gazdákat sajnos nehezen tudjuk szankcionálni – nem úgy, mint nyugaton. Ahol bizony komoly elszámoltatás van, ahol megvizsgálják, kinek a felelőssége az állatkínzás. Felénk ez a történet még gyerekcipőben jár, s a bírósági eljárások során sem veszik elég komolyan ezeket. Sőt vannak esetek, ahol azt tapasztalja a lakos, hogy jogi szempontból az állatnak vagy növénynek „sokkal több joga van mint az embernek”.

Milyen más volt minden régen! A csallóközi gazdaember a természettel szinte együtt élt! Tudta azt, mikor és hogyan szükséges vadásznia, hiszen a vadak túlszaporodás miatt kárt tettek a terményben. De tudta azt is, ha kivág egy fát, helyette ültet egy másikat. Nem volt szüksége törvényre, előírásra… Tudta azt is, ha szükséges a gazdasági épületeinek a bővítése, és ki kell vágni ott egy fát, akkor kivágta, semmilyen engedélyre nem volt szüksége. De a józan paraszti esze azt diktálta, hogy a kertjében vagy a szántóföldje mellett helyette másikat, újat ültessen, aminek az árnyékában megpihenhet, ahová oda tudja kötni a lovát… A jó gazda  együtt élt a természettel, s noha nem mondta meg senki neki, miképp tegye azt, ő mégis megtanulta az apjától, mi a dolga. Ugyanis a természettel harmóniában élő ember tudja, mi a jó a természetnek, a környezetének, ezáltal saját magának is jót tesz.

Nemrégiben történt épp Dunaszerdahelyen, hogy a viharos, erős szélben egy autóra dőlt rá egy beteg fa… Jöttek gyorsan a közösségi hálón a visszhangok: miért nem vágta ki korábban azt már a város. Megint máshonnan: a fáknak jogaik vannak, szabályok sűrűje vétózza meg még egy korhadt fa kivágását is! Nos, ilyenkor legyen okos a város vezetője…

Visszamutatok: régen bizony a falusi gazda is kivágott fákat. Persze nem akkor, amikor az virágzott és termett, hanem amikor már vége volt a vegetációnak. Nem akkor tette, amikor a fákon a madarak fészkeltek, hanem amikor a vegetációs időszak véget ért…

Véleményem az egykori gazdákéhoz közeli: bizony, a régi, korhadt fákat szükséges kivágni, ám helyette újat kell ültetünk. Az öreg, odvas fák helyett is kötelességünk újakat telepíteni. Mert mindannyiunk, s a jövő generációk számára is fontos a zöldebb Dunaszerdahely.

De érdemes arra is odafigyelnünk, hogy ne ragadjunk le a törvények értelmezésénél, számításba kell vennünk a közjót és az ésszerűség. Mert ez a kettő, mintha elveszett volna…

Lakosainknak igényei, kérései vannak – fontosak számukra a parkok, a ligetek, amelyek élhetővé, szebbé és persze egészségesebbé teszik a közvetlen környezetünket. És fontosak számukra azok is, hogy olyan közegben lakjanak, amely rendezett, ahol elvárják, hogy az önkormányzat ne várja meg a jogszabályok béklyójában, hogy egy fa kidőljön, tönkremenjen, vagy éppen veszélyeztesse a polgárai életét, egészségét és vagyonát. Hanem tegyen és cselekedjen a közjót nézve is észszerűen, hatékonyan, célirányosan.

Ettől függetlenül tudom ígérni, hogy a amint a város területén kivágunk egy fát, helyette másutt ültetünk újat. És igyekszünk arra is figyelni, hogy ezek meg is maradjanak. De kérjük a lakosok segítségét is, hogy mindezt támogassák.

Akár úgy, hogy egy nyári este a kiültetett friss facsemetét egy kanna vízzel megöntik. Mert az érdekünk közös. Hogy ne a jogszabályok szövevénye, hanem az észszerűség költözzön be vele városunkba – és persze mindennapunkba is.

Előre is köszönöm minden jószándékú lakos ilyen irányú minennapos segítését és támogatását is!