![Illusztrációs felvétel (pixabay) A Szlovákiai Városok és Falvak Szövetsége üdvözli a műanyag eszközök használatának betiltását](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2022/jan/8/plastic-bottles-gf31ac5aa6_1920_0.jpg?itok=OGHgDWrZ)
Fontosnak tartják, hogy a minisztérium mindent megtett az egyszer használatos műanyag eszközök használatának kiiktatásáért, és bevezette a műanyag palackok betétdíjának bevezetését.
Erről Michal Kaliňák a szövetség központi igazgatója beszélt a TASR hírügynökségnek adott tájékoztatójában, amelyben az elmúlt évet értékelte környezetvédelmi szempontból.
A betétdíj bevezetésével csökkenhet az illegális szemétlerakatok száma az országban, amelyek egyben az önkormányzatok számára is nagy gondot jelentenek.
„A kampányunknak ugyanis egyben az volt a célja, hogy közösen a falvakkal, városokkal elérjük a környezetünk minőségének emelését” – jelentette ki az igazgató.
Azt is elmondta, hogy 2021-ben az önkormányzatok a legtöbbet éppen a háztartásokból származó biohulladék összegyűjtésével foglalkoztak. Hiányzik azonban az az infrastruktúra, amely lehetővé tenné a háztartásokból a hulladék összegyűjtését, pedig ezt meg kellene valósítani még azelőtt, hogy kötelezővé tennék a háztartási hulladék begyűjtését.
Gondot jelent az önkormányzatoknak a környezeti terhekről szóló törvény is, amely ellentétben van a tulajdonjog védelmével és sérti a jogállamiság alapvető elveit is.
„A minisztérium részéről az önkormányzatok felé a legfontosabb lépésnek azt tartanánk, hogy egységes álláspontot foglaljanak el és valósítsanak meg a háztartási hulladék tárolásának ügyében a szemétlerakók bezárása után” – mondta Michal Kaliňák.
A második lényeges lépés lenne a környezetvédelmi alap hatékony működése. Ennek értelmében az alap eszközei kizárólag az önkormányzatok környezetvédelmi szükségleteit szolgálnák, főleg a szennyvíz-hálózatok kiépítését és a szennyvíz tisztításának bebiztosítását.
(BM/Felvidék.ma/Teraz.sk)
Ezt már olvasta?
![Ismét Múcska Gergely győzött a Felvidéki Vágtán](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/j%C3%BAl/7/01-rov_5061-kell-01-enhanced-nr-4014.jpg?itok=oiA6KVDl)
Ismét Múcska Gergely győzött a Felvidéki Vágtán
Az idén nyolcadik alkalommal került megrendezésre a...
![Ledőlt a Kálvária főkeresztjének a teteje](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/j%C3%BAl/15/20240715_1249310.jpg?itok=UOhQ3nT7)
Ledőlt a Kálvária főkeresztjének a teteje
Hétvégén ledőlt a kisudvarnoki úti köztemetőben található...