A Dunaszerdahelyi Magángimnázium tanulói a Barátság téri panzió lakóit köszöntötték verssel és énekkel. Béhr András Bertalant Simon Beáta, az iskola kórusát pedig Simon Krisztina készítette fel.
A meglepetés pedig meglepetést szült, mivel a panzió jelenlévő lakói a kis kultúrműsort hallva, köszönetképpen a Pásztorok, pásztorokat énekelték el a fiataloknak.
Pongrácz Kálmán, a panzió igazgatója, miközben átadta a műsort élőben megtekintő lakóknak az önkormányzat ajándékát, megköszönte azt Dunaszerdahely önkormányzatának, a városháza illetékes osztályának a meglepetés szervezését, a gyerekeknek pedig a kedves programot.
A Svoboda tábornok utcai panzióhoz a Dunaszerdahelyi Közös Igazgatású Szakközépiskola diákjai látogattak el. Füri Adrián és Vida Barbara, akiket Kiss Gabriella és Klőr Levente készített fel, énekes összeállítással tették szebbé az adventet a lakóknak, akik egy része a bejárat előtt, egy része pedig az ablakból hallgatta meghatottan a szebbnél szebb dallamokat. Az ajándékért pedig ajándék járt – a lakók szaloncukorral honorálták a diákok kedvességét.
Ugyan a meglepetésműsorok a panziók előtt zajlottak, a köszöntés azonban minden dunaszerdahelyi lakosnak szólt: idősnek és fiatalnak egyaránt.
Akinek nem volt lehetősége megnézni portálunk élő közvetítését, itt a lehetőség, hogy megtekintsék azt, kellemes, áldott ünnepeket kívánva az olvasóknak.
Szöveg és kép: -rovin-
Ezt már olvasta?
Karácsony előtti találkozó a fogyatékkal élő gyermekek családjaival
A dunaszerdahelyi nyugdíjasklubban köszöntötte szerda...
A nyugdíjaspanziók szépkorúit köszöntötték
Karácsony közeledtével a városvezetés mindig meglátogatja...