
Az Obi-ugorok: Mesélő múlt, jövőt kereső jelen címmel aznap 16 órakor nyíló tárlat ősi rokonainkat idézi elénk.
A kisteremben instalált kiállítás kurátora Mázsár László, s a megnyitón a somorjai Varkocs zenekar idézi meg a hősi korokat.
17 órától már a XXI. Vámbéry Napok keretében zajlódó, Egy magyar dervis Közép-Ázsiában – A Kelet-kutató Vámbéry Ármin című vándorkiállítás ünnepélyes megnyitója várja a látogatókat.
Itt a köszöntőbeszédeket Nagy Iván, a Csallóközi Múzeum igazgatója, illetve Hodossy Gyula, a Vámbéry Polgári Társulás igazgatója mondja, majd átadják a szót a kiállítást megnyitóinak, dr. Kelecsényi Ágnesnek, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ Keleti Gyűjteménye vezetője és Dobrovits Mihály turkológusnak, egyetemi docensnek, a Vámbéry Tudományos Kollégium elnökének.
A megnyitót könyvbemutató követi. A Bizalommal és lelki derűvel – a XIX. Nemzetközi Vámbéry konferencia előadásainak antológiáját Zimonyi István professzor, tanszékvezető, egyetemi tanár mutatja be.
(nagy)
Ezt már olvasta?
Az elszakítottság idővel beférkőzik az ember zsigereibe
Péntek kora este két író, újságíró, Jezsó Ákos és...
Innovációs platform – Csallóközi települések találkozója
A kulturális és közösségi élet kulcsszerepet játszik a...
