Dunaszerdahely városa idén is bejelentkezett a szeptember 16–22. között zajló Európai Mobilitás Hetének eseményeibe. Szerettük volna az idei Autómentes napon, hasonlóan mint tavaly, lezárni és a gyerekek számára átadni, programokkal színesíteni a Fő utcát a Szent István tértől egészen a Duna utcáig. A múlt évben mindennek nagyon jó visszhangja volt, élvezték a gyerekek. Idén azonban az időjárás közbeszólt, így a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központba invitáltuk az érdeklődőket.
A cél az volt, hogy ismét felhívjuk lakosaink figyelmét az autómentes, alternatív közlekedésre, illetve a kerékpározás fontosságára. Korábban az önkormányzat már bővítette a kerékpárutak hosszát, de ebben az évben is tervezzük egy európai uniós projekt keretében például a Czibók utcai körforgalom és a Pozsonyi út közötti kerékpárút kiépítését, illetve a meglévő városi kerékpártárolók mellé további kettőt kialakítani.
Egyre többen használják ugyanis a meglévő tárolókat, ami nagyon jó hír. Ezért is egyrészt bővül a vasútállomással szembeni kerékpártároló, illetve elhelyezünk egy újat a Thermálpark főépülete mellé, hogy azok, akik biciklivel szeretnének a termálfürdőbe eljutni, megtehessék, és a kerékpárjaikat egy zárt helyiségben, biztonságos körülmények között tehessék le. Ezek is a már ismert, csipes kártyarendszerrel fognak működni.
Az idei rendezvényen fontos szerepet kapott a megújuló és az alternatív energia, így például a Csallóközben, Felsőpatonyban gyártott elektromos autóbusz is sokak érdeklődését felkeltette. A lakosok kipróbálhatták, milyen egy csöndes, környezetkímélő közlekedési eszközön utazni. Ráadásul nem egy hagyományos autóbusz-karosszériával felszerelt járműről van szó, hanem egy kompozit, műanyag karosszériájú buszról, ami a törésteszten is jól szerepelt. A könnyűszerkezetes elektromos buszban elemek biztosítják a Siemens elektromotor működését, ami nagyon halk, ahogyan azt tapasztalhattuk is. Azt talán hozzá sem kell tennem, hogy a károsanyag-kibocsátása ennek a busznak nulla.
Úgy láttam, az elektromos autóbusznak nagy sikere volt, az meg csak többlet, hogy a régióban élő emberek tették bele a munkájukat és a szaktudásukat ennek az újszerű járműnek a megalkotásába. Érdemes azt is megjegyezni, hogy az autóbusznak meg lehet dönteni az alvázát, így azt valóban akadálymentesített módon lehet használni mind a tolókocsisoknak, mind a babakocsival közlekedőknek.
A szlovák kormány egy az Európai Unió felé most beterjesztett fejlesztési terve éppen az innovatív megoldásokat, illetve a környezetbarát technológiákat célozza. Remélem, hogy előbb vagy utóbb ilyen pályázatokat is kiírnak, valamint azt is várom, hogy a kormány az önkormányzatok felé nyisson ezen a téren.
Ugyanis ha például egy fuvarozó vállalat vásárolja meg az elektromos autóbuszokat, az az önkormányzat számára nem hoz árcsökkenést, hiszen a számlázásba nem csak a kiadással kapcsolatos összegek jelennek meg, hanem maga az autóbusz leírása is. Vagyis minél drágább egy autóbusz – az elektromos autóbuszok háromszor annyiba kerülnek, mint a klasszikusok –, annál többet kell az önkormányzatoknak fizetnie a szolgáltató felé.
Az önkormányzatok számára az ilyen környezetbarát megoldás akkor lenne hatékony, ha maguk, illetve az önkormányzati tulajdonú cégek vehetnék meg a járműveket egy pályázati kiírás segítségével, hiszen akkor már a leírásokból adódó többletkiadás nem jelenne meg a buszjegyek árában.
Dunaszerdahely városa most szeretné a jelenlegi helyi járatú autóbusz állományt kettőről háromra bővíteni, hogy jobban optimalizálhassuk a városi közlekedést.
Az lenne csak az igazán hatékonyabb megoldás, ha a két jelenlegi dízel üzemű autóbusz helyett már három – és tegyük hozzá: elektromos meghajtású – autóbuszt tudna maga az önkormányzat, önkormányzati cég üzemeltetni – kényelmesebben és mindenképpen gazdaságosabban...
Visszatérve az Autómentes napra: jövőre szeretnénk ismét bekapcsolódni a rendezvénybe, de már úgy, hogy az időjárás se foghasson ki rajtunk. A mobilitás hetében ugyanis minden bizonnyal lesz egy arra alkalmas, kellemesen meleg nap, és úgy alakítjuk majd, hogy akkor lehessenek a kinti programok.
Minderről időben tájékoztatunk majd. Akkor már nem csak elektromos meghajtású autókat vagy autóbuszokat láthatnak majd az érdeklődők, nem csupán kerékpárokat szeretnénk bemutatni, hanem az alternatív, illetve megújuló energiával kapcsolatos dolgokat is, így például a napenergiával működő paneleket, amelyek segítségével a háztartásunkban vagy az intézményeink működtetésénél tudunk költséget spórolni!
Az Autómentes nap eseményeiről bővebben itt olvashatnak.
Ezt már olvasta?
Menetrendváltozás a városi tömegközlekedésben – december 15-től
A Dunaszerdahelyi Városi Hivatal tájékoztatja a kedves...