
Az iskolában több mint 15 éve működő Rákóczi Szövetség középiskolai helyi szervezete minden évben diákokat hív kirándulásaira az elsősök köréből. Idén az elsős diákok vettek részt az utazáson, és nagyon elgondolkodtató volt számukra mindaz, amit láttak, hallottak a délelőtt folyamán.
Az 5 barakban berendezett kiállítás bejárását követően a tanulók egy filmet néztek meg, amelyben egy túlélő elevenítette fel az emlékeit, majd a „Szökések a haláltáborokból” című előadás keltette fel az érdeklődésüket.
A tartalmas délelőtt után a napsütéses őszi időben a szeredi Esterházy-kastélyt tekintették meg, nagy sétát téve a kastélyparkban. A kirándulást végül szabad program zárta a város főterén.
Köszönet a Rákóczi Szövetségnek, hogy újra lehetővé tette a fiatalok számára az utazást, illetve a tanulságos és elgondolkodtató napot.
(klőr)
Ezt már olvasta?
A Gorkij sulitól a Szabó Gyula Alapiskoláig – látványos iskolatörténet a nagyfolyosón
Új, látványos formában vált mindenki számára...
Több mint négyezer szabad férőhelyet kínálnak a megyei középiskolában
Az alapiskolák végzős diákjai fontos döntés előtt állnak,...
