Felszólítjuk a kormányt, hogy legalább 20 napra zárjon be minden olyan szlovákiai vállalatot, amely legalább 100 alkalmazottat foglalkoztat. Kimutathatóan nagy a kockázat a vírus jelentős, ellenőrizetlen terjedésére ezekben az üzemekben, és a nagyvállalatokban szerzett valós tapasztalatok ezt igazolják - mondta Viliam Pavlovský, a 10pregastro.sk kezdeményezés nevében.
A kezdeményezés felszólítja Igor Matovič kormányfőt, Mareka Krajčí (OĽANO) egészségügyi minisztert, és Ján Mikas főhigiénikust, hogy végre hatékony intézkedéseket fogadjanak el, amelyek meg is tudják gátolni a vírus terjedését.
Szerintük, ha minden nagyüzemet három hétre bezárnának, és ezt az intézkedést szigorúan be is tartatnák, és szigorú karantént vezetnének be a határátlépésekkor, akkor a helyzet április elsejére a normális kerékvágásba térhetne vissza.
A kezdeményezés szintén felhívja a döntéshozókat, hogy ezzel egyidőben tegye lehetővé a kis üzlethelységek, a kisvendéglők, szolgáltatások megnyitását, legalább egy korlátozott üzletmenettel.
A vendéglők számára a kezdeményezés azt ajánlja, hogy az első hetekben csak a kinti teraszokat nyissák, később a járványhelyzet függvényében a benti helyiségeket. A vendéglőkbe való belépést csak előzetes foglalás után tennék lehetővé, ezzel lehetővé válna az utólagos kontaktusvizsgálat.
Csak a kapacitás 50%-ig javasolnák a helyfoglalásokat, így be lehetne tartani az előírt távolságokat, illetve azt, hogy egy asztalnál csak négyen üljenek a családon kívül.
A javaslataikban van kötelező fertőtlenítés, kétóránkénti szellőztetés, kötelező szájmaszkviselés, a vendégek számára FFP2-e szájmaszk, amit csak fogyasztáskor lehetne levenni. Fogyasztani csak ülve lehetne, és az első hetekben csak este nyolc óráig.
A 10pregastro kezdeményezés kis- és közepes éttermek, vendéglők, bárok kávéházak, borászok és kávépörkölők érdekeit próbálja megfogalmazni. Petíciójukat lehet támogatni az oldalukon.
ma7.sk
Ezt már olvasta?
A háztartások fellélegezhetnek, 2025-ben nem változik a gáz és távfűtés ára
Változatlan marad – a 2023-as árszinten rögzül – jövőre a...