
„Információként leírom, hogy NAGYON JÓL MŰKÖDIK az időpontos tesztelés. Mikor odamentünk 15-en voltak előttünk, mi negyedikként foglaltuk az időpontot. A biztonsági őrnek fel kellett mutatni az smst a regisztrációról. Nagyon ügyesen ment, nem 2 perc, 1 is elég volt, így tudtak beszúrni olyanokat is, akiknek nem volt időpont foglalva. Sok egészséget mindenkinek!” – írja a rendszerről a közösségi oldalon az egyik dunaszerdahelyi lakos.
Másikuk így fogalmaz: „Nagyon pontos volt, ember csak 4-5 állt sorba, és egymás között mondtuk egymásnak, ki mikorra van, úgy álltunk be és a városi rendőr is termin szerint hívta embereket. Köszi, Dunaszerdahely!”
A tesztelésen már átesett lakos szerint pedig a „Jilemnický AI-nál 2 m-es távolságban sorakoznak. Egymástól kell megkérdezni, kinek hány órára van időpontja, s az alapján cserelődnek az emberek a sorban. Az egeszségügyi dolgozok kedvesek, szlovákul/magyarul is beszélnek. Gyorsan megy.”
(na)
Ezt már olvasta?
Hozzájárulás fogászatra, szemüvegre vagy gyógyszerekre? Menjen el szűrővizsgálatokra!
Az Általános Egészségbiztosító (VšZP) célzott...
Új, vandálbiztos ruhakonténerek érkeznek Dunaszerdahelyre
Dunaszerdahelyen egyre nagyobb gondot okoz a...