Volt labdaszedő is, jelenleg pedig főleg narancssárga mellényben találkozhatunk vele az Arénában. A rendezői szerepkör érdekességei mellett szót ejtettünk a lelátói közegről, arról, hogy labdaszedőként hogy került a tévébe, és miképpen sikerült egy alkalommal gólt rúgnia a DAC-nak. Egy ilyen hír hallatán felkapja az ember a fejét, hiszen nekünk, „egyszerű halandóknak” általában csak az álmainkban jelenik meg, hogy szembejön a zöld gyepen sárga-kék mezben szeretett csapatunk egyik játékosa, aki ugyanazért a labdáért szállt harcba, amiért mi is…
Hogyan kerültél kapcsolatba a focival, a DAC-cal, milyen emlékeid vannak ebből a korszakból?
Elsős vagy másodikos alapiskolás koromban voltam először DAC-meccsen édesapámmal. Ő már korábban is járt, a főtribünre szólt a jegye, nekem amolyan „beugrós” bérletem volt. Kezdetben nem annyira érdekelt a dolog, aztán ez hónapról hónapra változott. A ’88-89-es idény környékén sok ember járt, megtetszett a közeg.
Beálltam labdaszedőnek, ez akkor nem volt olyan egyszerű, sorba kellett állni a helyekért. Előfordult, hogy egy-egy meccs után az esti Góly – body – sekundy c. magazinban viszontláttam magam a tévében, ahogy interjú közben ott tolakodunk a labdaszedő társaimmal a háttérben. Szép élmények kötnek a DAC-hoz, mind gyerekként, mind felnőttként.
A Sparta elleni 3:3 például, örök kedvenceim Mičinec és Vahala. Később sikerült megszereznem Mičinec 10-es mezét, és kaptam egy ugyanolyan zöld kapusmezt, amilyen Vahalának volt. Hol az egyikben, hol a másikban fociztam a grundon, egyszer a csatársorban, másszor a kapuban. Jelenleg Balázsfán védek, de korábban rugdaltam a gólokat. A Szabadidőközpontban Takács Pista bácsi kezei alatt kezdtem el aktívabban a focit, aztán hamarosan Eperjesre kerültem. Édesapám eperjesi származású, gyakorta vendégeskedtem a mamánál, olyankor meccsre is kimentem a faluba.
Amikor felkértek, hogy álljak be az eperjesi csapatba, szó nélkül igent mondtam. Az ifivel bajnokságot nyertünk, 28 góllal a góllövőlista élmezőnyében voltam, majd a felnőttek között Balla Béla volt az edzőm.
A legszebb emlékem Eperjesen egy búcsúi meccs, a nyár első hétvégéjén, rengeteg ember előtt. Az edző szólt, hogy ifistaként számol velem a felnőttek között, csak az ellenfél kiléte volt meglepetés. Egyszercsak befutott a DAC autóbusza, csak néztünk, ahogy sorba szállnak le róla a nagy nevek.
Csupán négy alapember hiányzott a DAC csapatából, igyekeztünk tisztességesen helytállni, de másképp alakult.
6:0-ra vezetett a DAC, amikor kaptam egy jó indítást és az én gólommal szépítettünk. 6:1 lett a vége, ám ezt a történetet azóta is büszkén vállalom.
Polacsek Laci bácsi, a gyúró azóta is felemlegeti, hogy „emlékszel, mikor a DAC Eperjesen játszott, csak egy gólt rúgtatok, azt is te!” Kaptunk mezeket a DAC-tól, ekkor került hozzám az a bizonyos Mičinec-féle tízes.
Ami a dunaszerdahelyi lelátót illeti, a régi stadionban szurkolóként a B-közép volt a törzshelyem. Nagyobb derbik alkalmával – főleg ha voltak vendégszurkolók – a B-közép átköltözött az északi kanyarra, ez ugye az a tribün, ahol a szurkolóverés történt.
Otellóval osztálytársak voltunk, anyukája varrt egy hosszú DAC drapit, az mögé álltunk be, javarészt „szever kettesi” banda. ’
KlikkOut / Bögi Róbert
A teljes cikket elolvashatják a KlikkOut oldalán
Ezt már olvasta?
Peruban és a Coropuna csúcsán jártunk a VándorLáss-esten
Aki ismeri a VándorLáss-esteket, a VándorLáss csapatát,...
Mindenszentek és halottak napjának népi hiedelmei Csallóközben
November elsején ünnepli az egyház azokat a szenteket,...
