![Projektzáró sajtótájékoztató Dunaszerdahelyen](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2020/dec/10/img-6488_0.jpg?itok=Mcua_0tK)
A sajtótájékoztatón bemutatásra kerültek az eredmények, amelyek az elmúlt 2 év alatt jöttek létre azon pályázat keretében, amelyet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatott. A pályázat keretében kidolgozásra került 2 oktatási programcsomag („Forrásszerzés és pályázatíró tanfolyam”, „Turizmusfejlesztés stratégiai és gyakorlati környezete”), amelyek elérhetőek a pályázó honlapjáról, de ezen cikk alatt is elérhetőek a programcsomagok linkjei. Elhangzott, hogy a programcsomagok (tulajdonképpen e-publikációk) kidolgozásának ötletét a nemzetek tanítójaként ismert Johannes Amos Comenius alábbi gondolata adta: „Könyvek révén sokan lesznek tudóssá az iskolán kívül is, könyvek nélkül viszont senki nem lesz tudós, még az iskolában sem!”.
A pályázat keretében sor került továbbá még összesen 12 szakmai gyakorlati oktatásra is 2 szakközépiskolában (a nagymegyeri Kereskedelmi Akadémián és a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskolában) online formában, amelyen több mint 200 diák számára lettek bemutatva a kidolgozott szakmai programcsomagok. Mindkét iskolában igen nagy sikere volt a szakmai gyakorlati oktatásnak, a diákok élénken bekapcsolódtak a tanítási órák menetébe, amelyeket Lelkes Gábor, a Danube EuroConsulting Kft. ügyvezetője tartott meg. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a pályázat során elkészült ismeretanyag a következő tanévben is bemutatásra kerül majd az érintett szakközépiskolákban. Lelkes Gábor továbbá elmondta, hogy amennyiben más középiskolák is megkeresik a rendhagyó szakmai gyakorlati oktatás végett, akkor örömmel mennek el más intézményekbe is, adják át az ottani diákoknak azt az ismeretanyagot - tudástárt, amely a Magyar Kormány finanszírozásával, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. lebonyolításával jöhetett létre 2019.01.01. és 2020.12.31. közt.
A 2 programcsomag elérhetőségének linkjei:
Ezt már olvasta?
![Majd 700 baba született tavaly a dunaszerdahelyi kórházban](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/jan/15/2025-01-15-korhaz-gynekologicko-porodnicke_oddelenie_v_dunajskostredskej_nemocnici_3.jpg?itok=ljk6uFlK)
Majd 700 baba született tavaly a dunaszerdahelyi kórházban
A dunaszerdahelyi kórházban 2024-ben 694 kisgyermek...
![Az állomások előtti körforgalomról szólt a testületi ülés](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/feb/4/20250202_1324021.jpg?itok=Hup_9KK5)
Az állomások előtti körforgalomról szólt a testületi ülés
Soron kívüli ülést tartott ma a város képviselő-testület....