![Blackman és Beskorovainyi 2023 nyaráig hosszabbított](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2020/aug/21/21-08-20_blackman-beskorovainyi-2023_0.jpg?itok=vjZqi3FK)
A két védőjátékos, Cesar Blackman és Danylo Beskorovainyi megújított szerződéseket írtak alá a DAC-cal, amelyek alapján mindketten 2023. június 30-ig maradnak Dunaszerdahelyen. Mindkét futballista eredeti kontraktusa 2022 nyaráig szólt.
„Cesar és Danylo szerződése is még két évig volt érvényes és ennek a további egy szezonnal való meghosszabbításában egyeztünk meg velük. Blackman az érkezése óta jelentős és gyors fejlődést mutatott – boldogok vagyunk, hogy továbbra is a klubunk kötelékében tudhatjuk őt. Danyloval már a koronavírus-járvány előtt is tárgyaltunk a hosszabbításról, amely azonban lelassította ezeket a megbeszéléseket. A sérülése ellenére is számítunk rá a jövőben, ezért mindkét fél úgy ítélte meg, hogy a szerződéshosszabbítás a lehető legjobb megoldás. Bízunk benne, hogy gyorsan felépül a sérüléséből és ismét sikeres lesz velünk” – jelentette ki Jan Van Daele, a DAC sportigazgatója.
A 22 éves jobbhátvéd, Cesar Blackman 2017 szeptemberében érkezett Dunaszerdahelyre, amikor négyéves szerződést kötött klubunkkal. Ezt tavaly szeptemberben 2022 nyaráig hosszabbítottak meg a felek, most pedig egy további szezonnal toldották meg. Blackman 39 pályára lépése alkalmával 1 gólt lőtt a Fortuna Ligában; az Európa-ligában 4, míg a Slovnaft Cup-ban 8 mérkőzésen viselte a DAC mezét.
„Nagyon boldog és büszke vagyok, hogy egy ilyen remek klubbal hosszabbíthattam szerződést, amelynek fantasztikus a szurkolótábora. Az új edzői stáb irányítása alatt egy kiváló csapat alakul itt és bízom benne, hogy mindannyiunkra szép évek várnak” – mondta a szerződésaláírást követően a panamai válogatott.
Az ukrán Danylo Beskorovainyi 2018 nyarától a DAC játékosa, de az első szezonját Nagymihályban töltötte kölcsönben. Azt az idényt U20-as világbajnoki címmel zárta, amelyben komoly szerepe volt. Tavaly júliusban egy évvel meghosszabbította a 2021 nyaráig szóló eredeti kontraktusát, most pedig ugyanebben egyezett meg klubunkkal. Danylo 19 élvonalbeli, egy Európa-ligás és hat szlovák kupabeli mérkőzést abszolvált sárga-kékben.
„Nagyon boldog vagyok, amiért a klub a sérülésem ellenére is bízik bennem és hogy sikerült megegyezünk a szerződéshosszabbítás ügyében. Elsősorban szeretnék mihamarabb visszatérni a pályára és már a mostani idényben segíteni a csapatnak, továbbá örömet okozni a szurkolóknak” – kívánja a 21 éves magas növésű középső védő.
dac1904.sk
Ezt már olvasta?
![A DAC sajtótájékoztatója a Zira elleni visszavágó előtt](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/j%C3%BAl/31/min.php-118.jpeg?itok=3jMpgzh_)
A DAC sajtótájékoztatója a Zira elleni visszavágó előtt
A DAC 1904 sajtótájékoztatója a PFC Zira elleni UEFA...
![A DAC 1904 - Zira mérkőzés előtt: Csak ha mindannyian hiszünk benne](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/j%C3%BAl/31/min.php-119.jpeg?itok=KIXvGxYX)
A DAC 1904 - Zira mérkőzés előtt: Csak ha mindannyian hiszünk benne
A bakui négygólos vereséget követően egy kisebb...