Back to top

Blackman és Beskorovainyi 2023 nyaráig hosszabbított

Publikálva: 2020, augusztus 21 - 13:07
Cesar Blackman és Danylo Beskorovainyi is megállapodott klubunkkal az eredeti szerződésük meghosszabbítását illetően.
Blackman és Beskorovainyi 2023 nyaráig hosszabbított

A két védőjátékos, Cesar Blackman és Danylo Beskorovainyi megújított szerződéseket írtak alá a DAC-cal, amelyek alapján mindketten 2023. június 30-ig maradnak Dunaszerdahelyen. Mindkét futballista eredeti kontraktusa 2022 nyaráig szólt.

„Cesar és Danylo szerződése is még két évig volt érvényes és ennek a további egy szezonnal való meghosszabbításában egyeztünk meg velük. Blackman az érkezése óta jelentős és gyors fejlődést mutatott – boldogok vagyunk, hogy továbbra is a klubunk kötelékében tudhatjuk őt. Danyloval már a koronavírus-járvány előtt is tárgyaltunk a hosszabbításról, amely azonban lelassította ezeket a megbeszéléseket. A sérülése ellenére is számítunk rá a jövőben, ezért mindkét fél úgy ítélte meg, hogy a szerződéshosszabbítás a lehető legjobb megoldás. Bízunk benne, hogy gyorsan felépül a sérüléséből és ismét sikeres lesz velünk” – jelentette ki Jan Van Daele, a DAC sportigazgatója.

A 22 éves jobbhátvéd, Cesar Blackman 2017 szeptemberében érkezett Dunaszerdahelyre, amikor négyéves szerződést kötött klubunkkal. Ezt tavaly szeptemberben 2022 nyaráig hosszabbítottak meg a felek, most pedig egy további szezonnal toldották meg. Blackman 39 pályára lépése alkalmával 1 gólt lőtt a Fortuna Ligában; az Európa-ligában 4, míg a Slovnaft Cup-ban 8 mérkőzésen viselte a DAC mezét.

„Nagyon boldog és büszke vagyok, hogy egy ilyen remek klubbal hosszabbíthattam szerződést, amelynek fantasztikus a szurkolótábora. Az új edzői stáb irányítása alatt egy kiváló csapat alakul itt és bízom benne, hogy mindannyiunkra szép évek várnak” – mondta a szerződésaláírást követően a panamai válogatott.

Az ukrán Danylo Beskorovainyi 2018 nyarától a DAC játékosa, de az első szezonját Nagymihályban töltötte kölcsönben. Azt az idényt U20-as világbajnoki címmel zárta, amelyben komoly szerepe volt. Tavaly júliusban egy évvel meghosszabbította a 2021 nyaráig szóló eredeti kontraktusát, most pedig ugyanebben egyezett meg klubunkkal. Danylo 19 élvonalbeli, egy Európa-ligás és hat szlovák kupabeli mérkőzést abszolvált sárga-kékben.

„Nagyon boldog vagyok, amiért a klub a sérülésem ellenére is bízik bennem és hogy sikerült megegyezünk a szerződéshosszabbítás ügyében. Elsősorban szeretnék mihamarabb visszatérni a pályára és már a mostani idényben segíteni a csapatnak, továbbá örömet okozni a szurkolóknak” – kívánja a 21 éves magas növésű középső védő. 

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Cookies