Back to top

Nem javasolják tömegrendezvények szervezését a járványügyi szakemberek

Publikálva: 2020, augusztus 14 - 15:32
Marek Krajčí (OĽANO) egészségügyi miniszter a szakértői tanács kormányhivatalban tartott csütörtöki ülése után bejelentette, szeptembertől októberig tilos lesz 1000 résztvevőnél nagyobb rendezvényeket szervezni, beleértve a sporteseményeket is.
Nem javasolják tömegrendezvények szervezését a járványügyi szakemberek

A tilalom az 500 fő feletti beltéri tömegrendezvényekre, valamint a 23 óra utáni eseményekre is érvényes, kivéve az esküvőket. A strandok és az aquaparkok kapacitását a felére kell csökkenteni. A maszk továbbra is kötelező.

„Szeptember elsejétől közösségbe mennek a gyerekek és a diákok, és ez jó táptalaja a vírus terjedésének, amit le kell lassítanunk”

– mondta a miniszter.

A tömegrendezvények korlátozásánál külföldi példákra hivatkozott, például a szurkolók nélkül rendezett sporteseményekre Olaszországban, Horvátországban, Szerbiában. „Ezeknél nagyon nehéz megtalálni a kontaktszemélyeket és a járvány ellenőrizhetetlené válik” - tette hozzá Krajčí.

Várhatóan szeptembertől körülbelül a felére csökkentik a strandok és az aquaparkok kapacitását.

„Járványügyi szempontból ezek nagyon veszélyes helyek” – magyarázta az egészségügyi miniszter.

A szakértői tanács azt javasolja, mindenki fontolja meg a külföldre utazást. Krajčí jelezte, hogy szeptembertől a szakértők nem az egyes országok kockázati besorolásán fognak változtatni, hanem az egyes országokon belül megjelölik a kockázatos régiókat, és az adatokat legalább kéthetente aktualizálják.

„A kevésbé kockázatos országok besorolásán már nem változtatunk szeptember 1-ig, változás az után lehet. Emellett kijelöljük a kockázatosabb régiókat a kevésbé veszélyes országokon belül is, mivel a járvány második hullámának elején járunk. Valóban minden országban emelkedik a fertőzöttek és betegek száma” – jelentette ki a miniszter.

A kockázatos régiók közé tartozik most Csehországban Prága, Horvátországban Vukovár-Szerémség és Split-Dalmácia megye, Lengyelországban Szilézia és a Malopolska vajdaság, továbbá Spanyolország, Franciaországban Provence-Alpes-Côte d’Azur, Île-de-France és Mayotte, Belgium, Málta, Hollandiában Noordholland és Sudholland, Írországban Midlands, Mid-East, Dániában Midtjylland, Nagy-Britanniában Grampian, Észtországban Tartu maa és Harju Maakond.

Krajčí hozzátette, Szlovákia továbbra is biztonságos országnak számít, ezért a szakértői tanáccsal együtt azt javasolja, mindenki nyaraljon belföldön.

ma7/tasr

Ezt már olvasta?

Címkék: koronavírus
Cookies