A rendes lányok csendben sírnak regény színpadi változata Paczolay Béla rendezésében, Kútvölgyi Erzsébettel, Balázsovits Edittel és Márkus Lucával debütál majd a Vígszínház Házi Színpadán – jelentette be Rudolf Péter, a Vígszínház új igazgatója. A hírrel kapcsolatban felkerestük a Somorjáról származó írónőt, Durica Katarinát, aki jelenleg Brüsszelben él és dolgozik, a napokban fejezte be legújabb regényét.
Honnan és miként érkezett a gondolat, hogy a Rendes lányokból színházi darab legyen?
Minden úgy kezdődött, hogy egy közös munkában voltunk Kovács Kriszinával a regény megjelenése utáni hónapokban, aki már akkor mondta, hogy a Rendes lányok színpadra való. Három szereplő, akik egy lépcsőházban élnek, az életük összefonódik. Három nő monológja... Az ilyen történetet egyszerűbb színpadra vinni, mint például a Szlovák szeretni című regényemet, ahol Afrikában indul a cselekmény.
Milyen folyamat ment végbe ahhoz, hogy elinduljon a regény a színpadi változat felé vezető úton?
Rudolf Péter a Vígszínház igazgatója hívta Paczolay Bélát rendezni, aki jelezte, hogy színpadra vinné a regényemet. Közösen, Kovács Krisztinával a Vígszínház fődramaturgjával írják színpadra a darabot.
Íróként együtt dolgozik -e a szövegkönyvön a rendezővel, producerrel?
Én nem veszek részt a munkafolyamatban, nem is jó, ha az író túlságosan bele akar folyni. Nyilván lesznek olyan részek, amiket ki kell húzni, nem kerül bele a darabba, lehet, hogy fájni fog érte a szívem, de így meg ez. Más működik regényben, más a színpadon, egyszerűen csak azért, mert más műfaj. El kell engednem a szöveget. Már a saját útját járja. Decemberben indulnak a próbák, 2021 januárjában lesz a bemutató.
Felvidéki magyar íróként milyen érzés bekerülni az egyetemes magyar irodalom ilyen formájú körforgásába. Gondolta volna valaha, hogy egy regényét színpadra viszik?
Lehetnék álszerény, és mondhatnék ilyeneket, hogy még a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, de nem lenne igaz. Én gondoltam, én akartam, én álmodtam róla. Történeteket akartam mesélni, amióta az eszemet tudom. Fontos, erős történeteket, pont amilyen a dunaszerdahelyi maffia női áldozataié.
Beszélhetnénk kicsit a legújabb regényéről is?
Az új regényem az ősszel jelenik meg, címe még nincs, vagyis volt, de aztán meggondoltam magam. A kézirat elkészült, jelenleg a szerkesztőnél van. Brüsszelben és Gömörben játszódik, diplomatafeleségek, prostitúció, bosszúpornó...ezek mind benne lesznek.
muzsa.sk
Ezt már olvasta?
Milyen járulékot fizetnek majd az új évben az egyéni vállalkozók?
Ahogy minden év elején, 2025-ben is emelkedik az egyéni...