„A székely ügy megérdemli az aranyérmet” – mondja Pesty László nagy meggyőződéssel a telefonba, mikor arról kérdezem, a kampány napokban induló második felvonásában miért kellett előre leszögezni, hogy már egy, hanem kétmillió aláírást gyűjtenek össze, ráadásul nem a Brüsszel által előírt hét, hanem tíz országból.
Mióta ez a lehetőség megvan, 74 polgári kezdeményezés jutott el az aláírásgyűjtő szakaszba, ebből hatnak sikerült összegyűjtenie az egymilliót, úgy, hogy a hatodikok ráadásul mi vagyunk.
– emeli ki Pesty, hozzátéve, az eddigi aranyérmes 1 millió 800 ezer aláírást gyűjtött be.
Ezt akarják most lenyomni!
A vállalások és a tervek ugyan igen merészek, de a kampányfőnök azt állítja, nem múlt el eseménytelenül az utóbbi két hónap, felkészültek arra, hogy újult erővel csapjanak a lovak közé. Reális esélyük van összegyűjteni még egymillió szignót. Hogy minek?
Meg akarjuk könnyíteni a Brüsszelben dolgozó magyar diplomaták és politikusok dolgát!
Hiszen, állítja a kampány fővezére, még így is elképesztő diplomáciai és politikai lobbitevékenységre lesz szükség ahhoz, hogy ez a kezdeményezés végül egy európai törvény szövegében manifesztálódjon. A kezdeményezés politikai súlyát emeli, ha minél több aláírást szednek össze, ezért is fontos, hangsúlyozza Pesty, hogy anyaországi és határon túli magyarok tömegei írják alá a petíciót, még úgy is, hogy Magyarországon és több szomszédos országban már összejött a kellő számú aláírás.
Pomichal Krisztián cikkének folytatását itt olvashatják el a ma7.sk-n!
Ezt már olvasta?
Továbbra is csak szórványosan fordul elő az influenza Nagyszombat megyében
Emelkedett a múlt héten a légúti megbetegedésben...