Szladits Károlyt a budapesti egyetem jogi karán sub auspiciis regis avatták jogász doktorrá 1895-ben, majd az igazságügyminisztériumban dolgozott 1926-ig és aktívan részt vett a polgári jogi kodifikációban. 1917-től 1942-ig 36 éven át a budapesti egyetem rendes tanára volt, a munkásságával foglalkozó magánjogászok, jogtörténészek méltán tekintik őt iskola alapítónak. Számos tudományos tanulmány szerzője, és az ő nevéhez fűződik például a hatkötetes „Nagy-Szladits” és a „Magyar magánjog vázlata” című tankönyv, amely műveiben a magánjog intézményeinek rendszerbe foglalt, közérthető és tanulható alapjait fektette le, amely műveket napjainkban is előszeretettel forgatnak – nem csak a joghallgatók – de a gyakorló jogászok és oktatók is.
Szladits Károly 1932-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1943-ban rendes, illetve 1948-ban tiszteleti tagja, kiemelendő továbbá, hogy jogászként 1953-ban ő kapott első alkalommal Kossuth-díjat.
A Dunaszerdahely Város Képviselőtestülete 2019. június 25-i határozatában döntött a Szladits Károly Emlékbizottság létrehozásáról, amelynek feladata a nemzetközileg is ismert és elismert jogászprofesszor születésének 150. évfordulójára, azaz 2021-re egy életnagyságú szobor felállítása szülővárosában Dunaszerdahelyen, továbbá munkásságának, szellemiségének őrzése.
A magyar jogásztársadalom és egész Magyarország számára is fontos Szladits Károly professzor emlékének méltó módon történő megőrzése, ezért aki azonosulni tud ezzel a céllal és lehetősége van rá, kérjük támogassa a szobor elkészítését. Az adományozásra a Dunaszerdahely Város Önkormányzata által erre a célra nyitott számlára történő átutalással van lehetőség. A számla adatai:
Mesto Dunajská Streda
Bank neve: ČSOB, a.s.
Bank címe: Žižkova 11, 811 02 Bratislava
IBAN: SK 83 7500 0000 0040 2757 8038
BIC: CEKOSKBX
Támogatásukat előre is köszönjük!
Szladits Károly Emlékbizottság
Ezt már olvasta?
Kiszámolható a Szociális Biztosító honlapján, mekkora lesz januártól a nyugdíj
A Szociális Biztosító (SP) honlapján levő számológéppel...
Dunaszerdahely város 2025/1. sz. Pályázati felhívása pénzügyi támogatás iránti kérelem benyújtására a „Közhasznú szolgáltatások, általános közhasznú célok és közhasznú célok támogatása 2025” program keretében
Dunaszerdahely Város pályázati felhívást tesz közzé a...