![Fotó: hagyomanyokhaza.hu Nagyvárosi Folkudvar](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2020/j%C3%BAl/10/10-07-20_hagyomanyok-haza-folkudvar_0.jpg?itok=8u43wEP-)
A Hagyományok Háza, a Kárpát-medencei néphagyomány ápolására és továbbéltetésére létrehozott intézmény a járványhelyzet alatt nem fogadhatta a látogatókat, azonban július 14-től egy eddig még nem látott szabadtéri rendezvénnyel, a Nagyvárosi Folkudvarral készül.
Az augusztus 20-ig tartó programsorozat keretében minden kedden és csütörtökön a nyári fesztiválok hangulatát idézik meg a Budai Vigadó előtti Corvin téren. Koncertekre, daltanításra, előadásokra és sok más érdekes programra invitálják a közönséget, de lesz például kocsmakvíz-verseny is, ahová előre várják a 4-7 fős baráti társaságok jelentkezését. Július 14-én 18 órakor hangolódó muzsikával és énektanítással kezdődik meg a programsorozat, amit felnőtt mesemondás követ. Este nyolc órától a Dűvő zenekar koncertjével várják a Corvin térre érkezőket, majd az est zárásaként a Zagyva Banda húzza a talpalávalót a szabadtéri táncházban és a Hagyományok Háza Átriumában, ahol a Magyar Állami Népi Együttes táncosai táncot tanítanak.
A további alkalmakon fellép többek között Pál István Szalonna és Bandája, Navratil Andrea és a Békás Banda, Dresch Mihály húros kvartettje, a Bazseva Zenekar, de a Muzsikás és az EtnoRom együttes is koncertet ad a Nagyvárosi Folkudvar keretében. Keddenként éjszakába nyúló, várhatóan jó hangulatú táncház zárja a programot.
Információ: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/program/nagyvarosi-folkudvar/20200714-1800
https://hagyomanyokhaza.hu/hu/folk-kocsmakviz
Hagyományok Háza
Ezt már olvasta?
![Az élet Afrikában, ahogy azt Lépes Lóránt atya látta](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/feb/2/fo-rov_7553-enhanced-nr-2017.jpg?itok=8pgV6b95)
Az élet Afrikában, ahogy azt Lépes Lóránt atya látta
Pénteken kora este a Dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár...
![Hétvége a CINEMAX-ban (január 31. - február 2.)](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/jan/31/2025-01-31-mozi-padington-peruban-03.jpg?itok=8Nl7EOqE)
Hétvége a CINEMAX-ban (január 31. - február 2.)
Hat magyar nyelvű, illetve magyar szinkronos filmet...