
A idei találkozónk az elmúlt évekhez képest több okból is korábbra volt tervezve. Ebben az évben júniusban szerettük volna megtartani, azonban a pontos dátum már nem született meg.
Az előző évben a szervezőség személyes okai miatt hiúsult meg a találkozó, idén pedig a kialakult helyzet miatt vagyunk kénytelenek újabb egy évet halasztani.
Nem tervezünk semmilyen hivatalos pótrendezvényt 2020-ban, még abban az esetben sem, ha minden korlátozást feloldanak. Figyelembe kell vennünk a többi rendezvényt is - fesztivált, falunapot, és az amerikai autós találkozóhoz hasonló rendezvényeket is - a környéken és külföldön egyaránt, amelyekből minden bizonnyal nagyon sok lesz megtartva ősszel. Nagy az esély arra, hogy egy adott időpontban több rendezvény is zajlik majd, ami semmiképpen nem lenne jó hatással a látogatók számát tekintve.
Azért nem adtuk fel, már most gondolkodunk, tervezzük a következő évet.
Ami a programokat, koncerteket illeti, sok apró változás lesz eszközölve. Maga a helyszín változatlanul a sikabonyi reptér marad, viszont a rendezvényen belüli elrendezés változni fog. Terveink között szerepel az Amerikai autósok számára az ingyenes belépési lehetőség, ezzel is ösztönözve őket a minél nagyobb létszámra, elvégre ők képzik az egész dolog lényegét :) Elképzelhető a jövőben az is, hogy ismét egy napos lesz a találkozó, szintén annak érdekében, hogy minél több különlegességet láthassanak egy helyen a látogatók.
Néhány új program / látványosság is a tervezőasztalra került, de erről többet 2021ban tudunk mondani :)
-rovin-
Ezt már olvasta?
Tovább drágul az Európai Unión kívüli rendelés
November elsejétől új kezelési díjat vezetett be az...
Ötödik alkalommal mutatkoztak be a Csallóköz fiatal tehetségei a Kukkonia ART Garden képzőművészeti versenyen
Idén 98 diák több mint száz alkotással nevezett a...