Az állásfoglalásban a DNI hangsúlyozta: a hírszerző közösség álláspontja a nemzetközi közösség széleskörű tudományos konszenzusát tükrözi.
Az igazgatóság ugyanakkor megerősítette, hogy továbbra is vizsgálatot folytatnak a vírus eredetének felderítésére, s vizsgálják azt a felvetést is, hogy a vírus nem egy kínai laboratóriumból szabadult-e ki véletlenül.
Mint a közlemény fogalmazott:
a hírszerző közösség "továbbra is kérlelhetetlenül vizsgálja a felmerülő információkat és hírszerzési jelentéseket annak érdekében, hogy meghatározza, vajon a járvány fertőzött állatokkal történt érintkezés, vagy egy vuhani laboratóriumban történt baleset következtében szabadult el".
A közleményt azt követően tette közzé a hírszerzési igazgatóság, hogy Donald Trump elnök és Mike Pompeo külügyminiszter is azt sugalmazta, hogy a koronavírus a vuhani virológiai kutatóintézetből szabadult ki emberi hanyagság miatt.
Az első vírusfertőzéseket a vuhani élőállat-piachoz kötötték a szakemberek, feltételezve, hogy az ott árult - és a helyiek számára csemegének számító - fertőzött tobzoskák vagy denevérek terjesztették.
ma7.sk