
Ez azt jelenti, hogy a hét elején elfogadott határozattal ellentétben, már NEM CSAK 9 és 11 óra között mehetnek bevásárolni a nyugdíjasok.
A tiszti főorvos ugyanakkor nyomatékosan kéri a 65 évnél idősebb korosztályt, ha tehetik, tartsák magukat a kijelölt időkerethez.
Mikas elmondta, különösen a 65 évnél idősebb munkavállalók nehezményezték az intézkedést, így a közegészségügyi hivatal megfogadta észrevételeiket és az intézkedés eltörlése mellett döntött.
Daša Račková, a közegészségügyi hivatal szóvivője elmondta: a nyugdíjasoknak azért jelölték ki a délelőtti órákat a bevásárlásra, hogy reggel a boltba menet, vagy az üzletben ne találkozzanak a munkába igyekvő emberekkel. A gyakorlat azt mutatja, hogy munkanapokon ebédidőben is sok ember koncentrálódik az üzletekben, ezért javasolják, hogy az idősek 11-ig intézzék el a bevásárlást. A szombati korlátozás esetében a hivatal figyelembe vette, hogy az üzletek rövidebb ideig tartanak nyitva, és a dolgozók egy része csak ekkor tud bevásárolni.
ma7.sk / TASR
Ezt már olvasta?
Önkormányzati választások 2026 - Az 1. számú választókerület jelöltjei
Az október 24-én sorra kerülő önkormányzati választásokon...
Megkezdődik a Vajanský utca felújítása – hétvégén teljes útlezárás lesz
Október 7-én, szerdán reggel 8 óra után megkezdődik a...