![Andrija Balić: Minden futballista örül a nehéz meccseknek](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2020/feb/27/27-02-20_andrija-balic_0.jpg?itok=vqWmIExk)
A tavaszi második fordulóbeli Rózsahegy-DAC (0:0) összecsapáson a 22 éves horvát középpályás, Andrija Balić bemutatkozhatott csapatunk színeiben. A fiatal labdarúgó két hete az olasz Udinese együttesétől érkezett hozzánk kölcsönbe a szezon végéig. Balić a liptói találkozó második félidejére lépett pályára Ramirez helyett és lendületet adott a középpályánknak. Ő lett a DAC 369. olyan futballistája, aki sárga-kékben pályára lépett az első ligában.
„Nagyon boldog vagyok, hogy abszolválhattam az első 45 percemet a DAC mezében. Mivel egy hosszabb kényszerpihenő után először léptem pályára, elégedett vagyok ezzel” – tért vissza Balić szlovák élvonalbeli bemutatkozására. A táblázat harmadik és negyedik helyezettjének csatáját követően ismét egy a tabellaszomszéddal csapunk össze: vasárnap ugyanis ahhoz a Zsolnához utazunk, amely négy ponttal előz meg minket a második helyen. „Jó, hogy ilyen nehéz mérkőzésekkel indítjuk a tavaszt, hiszen minden futballista örül a hasonló összecsapásoknak. Jó edzőnk és csapatunk van, kiváló körülmények között készülhetünk. Már csak az időjárás javulhatna egy kicsit (nevetés). Felkészültek vagyunk és meglátjuk, hogyan végződik a vasárnapi csata” – tette hozzá a Hajduk Split neveltje.
Balić már megszokta az új környezetét és a gárda játékstílusával is egyre jobban megismerkedik. „Ez nem újdonság számomra. A múltban már talán a világ összes játékrendszerében futballoztam. Olaszországban átéltem a 3-5-2-t, Horvátországban a 4-3-3-at vagy a 4-2-3-1-et, így abszolút nem nehéz beleilleszteni magam a taktikába. Jól érzem magam Dunaszerdahelyen és bízom benne, hogy ezt a mérkőzéseken is megmutatom” – reméli az egykori horvát utánpótlás-válogatott.
dac1904.sk
Ezt már olvasta?
![A DAC 1904 szerződést bontott Gleb Platov sportigazgatóval](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/aug/10/min.php-108_1.jpeg?itok=SfRwxdK6)
A DAC 1904 szerződést bontott Gleb Platov sportigazgatóval
Változtatás nélkül közöljük a DAC 1904 Dunaszerdahely...
![Christián Herc: Motivál az első hely lehetősége](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/aug/10/fcdac-27-2_1.jpg?itok=YvqBN5jl)
Christián Herc: Motivál az első hely lehetősége
„Tisztában vagyunk vele, hogy a győzelmünk esetén...