Back to top

Cesar Blackman: Kölcsönösen segítjük egymást

Publikálva: 2020, február 3 - 10:15
A panamai védőjátékos elmesélte, hogyan viszonyul a törökországi edzőtáborhoz.
Cesar Blackman: Kölcsönösen segítjük egymást

„A vasárnapunk hosszú volt és az utazás jegyében zajlott. Odahaza volt még egy edzésegységünk a konditeremben, amely után Bécs felé vettük az irányt, hiszen onnan repültünk Törökországba. Személy szerint már harmadik alkalommal jöttem ide. Kiválóak itt a körülmények, minden nagyon színvonalas és a csapatból mindenki keményen akar azon dolgozni, hogy minél jobban felkészülve várjuk a szezon tavaszi felének az indulását” – mondta Cesar Blackman, a DAC 21 éves jobbhátvédje.

Ha már a tavaszi idénynél tartunk, a panamai légiósnak az első bajnoki összecsapást eltiltás miatt ki kell hagynia. „Csapatként működünk, a játékosok kölcsönösen segítik egymást, tudjuk helyettesíteni egymást. Ez érvényes a Szenice elleni mérkőzésre is. Azt várom, hogy tavasszal kiharcoljuk az európai kupaszereplés jogát.”

Törökországban a belgrádi Crvena Zvezda és a Maribor által olyan csapatokkal mérkőzünk meg, amelyek rendszeresen tagjai a Bajnokok Ligája és az Európa-liga csoportkörének. „Ismerjük és tiszteljük az ellenfeleink erejét, de a pályán mindig tizenegy játékos küzd tizenegy ellen. Mindent megteszünk azért, hogy sikeresen zárjuk ezeket a találkozókat” – bizakodik Blackman, aki idén is Eric Davisszel osztozik szállodai szobáján.

forrás: dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: Cesar Blackman, DAC
Cookies