![Cesar Blackman: Kölcsönösen segítjük egymást](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2020/feb/3/2020-02-03_dac_blackman_0.jpg?itok=QPB6zfdA)
„A vasárnapunk hosszú volt és az utazás jegyében zajlott. Odahaza volt még egy edzésegységünk a konditeremben, amely után Bécs felé vettük az irányt, hiszen onnan repültünk Törökországba. Személy szerint már harmadik alkalommal jöttem ide. Kiválóak itt a körülmények, minden nagyon színvonalas és a csapatból mindenki keményen akar azon dolgozni, hogy minél jobban felkészülve várjuk a szezon tavaszi felének az indulását” – mondta Cesar Blackman, a DAC 21 éves jobbhátvédje.
Ha már a tavaszi idénynél tartunk, a panamai légiósnak az első bajnoki összecsapást eltiltás miatt ki kell hagynia. „Csapatként működünk, a játékosok kölcsönösen segítik egymást, tudjuk helyettesíteni egymást. Ez érvényes a Szenice elleni mérkőzésre is. Azt várom, hogy tavasszal kiharcoljuk az európai kupaszereplés jogát.”
Törökországban a belgrádi Crvena Zvezda és a Maribor által olyan csapatokkal mérkőzünk meg, amelyek rendszeresen tagjai a Bajnokok Ligája és az Európa-liga csoportkörének. „Ismerjük és tiszteljük az ellenfeleink erejét, de a pályán mindig tizenegy játékos küzd tizenegy ellen. Mindent megteszünk azért, hogy sikeresen zárjuk ezeket a találkozókat” – bizakodik Blackman, aki idén is Eric Davisszel osztozik szállodai szobáján.
forrás: dac1904.sk
Ezt már olvasta?
![A DAC sajtótájékoztatója a Zira elleni visszavágó előtt](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/j%C3%BAl/31/min.php-118.jpeg?itok=3jMpgzh_)
A DAC sajtótájékoztatója a Zira elleni visszavágó előtt
A DAC 1904 sajtótájékoztatója a PFC Zira elleni UEFA...