
A Csallóközi Marathon Klub ezúttal is megszervezte ezt a kedvelt eseményt, melyre évről évre egyre többen jelentkeznek. Vajas Roland, a klub vezetője, a Szilveszteri futás főszervezője örömmel mondta el, az idén már az 500-as határt súrolta a jelentkezők száma, hiszen összesen 491-en jelentkeztek az öt táv valamelyikére. A legkisebbek távjára 38-an, a leghosszabb, 10 kilométeresre 12-en iratkoztak fel. Legtöbben az 5 kilométert választották, 159-en, a köztes távokat (1 és 3 km) pedig 141-141 szilveszteri mozgást kedvelő futotta le.
A célba érkezők ezúttal is emléklapot és emlékérmet kaptak, de finom, meleg tea és persze az elmaradhatatlan virsli is járt minden résztvevőnek. Az idei emlékérem a korábbi négy év lóhere levelét egészítette ki egy szárral - így az utóbbi öt évben indulóknak már teljesre egészült ki a szerencsét, de mindenképpen szerencsés futást hozó négylevelű kerámia.
Persze az ilyenkor megszokott tombola sem maradt el, ahogy a választás szerint alkoholos, vagy alkoholmentes pezsgővel koccintás és a boldog új évi kívánság sem.
Képgalériánkat ITT tekinthetik meg.
Szöveg és kép: Rózsár Vince
Ezt már olvasta?
Komlós Eszter: Hozzá szeretnék járulni, hogy a csapat visszatérjen a csúcsra
Tavaly augusztusban történelmi vetett hajtott végre a...
A vihar átírta a programot, de megnyílt a Határok nélkül fesztivál
A viharos időjárás miatt elmaradt a Storyum zenekar...
