Back to top

Közel félezren búcsúztak el futva az óévtől

Publikálva: 2019, december 31 - 17:56
Már hagyománnyá vált Dunaszerdahelyen, hogy a mozgást kedvelők futva búcsúznak az elmúlt esztendőtől.
Közel félezren búcsúztak el futva az óévtől

A Csallóközi Marathon Klub ezúttal is megszervezte ezt a kedvelt eseményt, melyre évről évre egyre többen jelentkeznek. Vajas Roland, a klub vezetője, a Szilveszteri futás főszervezője örömmel mondta el, az idén már az 500-as határt súrolta a jelentkezők száma, hiszen összesen 491-en jelentkeztek az öt táv valamelyikére. A legkisebbek távjára 38-an, a leghosszabb, 10 kilométeresre 12-en iratkoztak fel. Legtöbben az 5 kilométert választották, 159-en, a köztes távokat (1 és 3 km) pedig 141-141 szilveszteri mozgást kedvelő futotta le.

A célba érkezők ezúttal is emléklapot és emlékérmet kaptak, de finom, meleg tea és persze az elmaradhatatlan virsli is járt minden résztvevőnek. Az idei emlékérem a korábbi négy év lóhere levelét egészítette ki egy szárral - így az utóbbi öt évben indulóknak már teljesre egészült ki a szerencsét, de mindenképpen szerencsés futást hozó négylevelű kerámia.

Persze az ilyenkor megszokott tombola sem maradt el, ahogy a választás szerint alkoholos, vagy alkoholmentes pezsgővel koccintás és a boldog új évi kívánság sem.

Képgalériánkat ITT tekinthetik meg.

Szöveg és kép: Rózsár Vince

Ezt már olvasta?

Cookies