
Az ünneplőket előbb Póda László, a társulás tagja köszöntötte, majd Póda Eszter szavalt el egy karácsonyi verset.
Dunaszerdahely város polgármestere, Hájos Zoltán is köszöntötte a megjelenteket.
„A szeretet ünnepén próbáljunk szeretteinkkel, családunkkal sokkal több időt tölteni, de szánjunk a szélesebb rokonságra is időt – akár fogadalomként is –, és keressük meg azokat a lehetőségeket, pillanatokat, amelyek összehoznak bennünket” – fogalmazott a polgármester, majd Simon Ferenccel, a polgári társulás vezetőjével és az est kis szavalójával együtt meggyújtották a városrész adventi koszorújának negyedik gyertyáját.
Végül az estet a kisebbek és a nagyobbak számára mesefilmvetítés zárta.
Ezt már olvasta?
Tanulságos előadásokról szólt, különleges bejelentéseket hozott a várostörténeti konferencia
Dunaszerdahely évszázadai címmel tartottak várostörténeti...
Letették az új dunaszerdahelyi Szent István-templom alapkövét – Történelmi pillanat a MOL Aréna mellett
2025. november 29-én ünnepélyes, méltóságteljes...
