
Ferenci Ildikó, az üzletközpont menedzsere portálunknak elmondta, ahogy az előző években, az idén is olyan közösséget választottak a már hagyományossá vált akcióra, amely tagjainak a számukra idegenek segítsége nagy örömet szerzett.
Ezúttal a szlovák tanítási nyelvű speciális iskolára esett a szervezők választása, innét került fel 54 dísz a Kívánságok fájára. Ezeket a kívánságdíszeket a MAX üzletközpont látogatói nyithatták fel, majd teljesítve a benne rejlő kívánságot, emlékként hazavihették.
Az ünnepélyes átadásra az angyalka is megérkezett, tőle kapták meg ajándékaikat a gyerekek. A megajándékozottak sem voltak restek, köszönetképpen egy aranyos koreográfiával kedveskedtek.
A tárgyi ajándékozás után a Cinemax is ajándékkal fogadta a gyerekeket, egy mesét vetítettek le számukra.
Ferenci Ildikó nagy örömmel köszönte meg minden magánszemélynek és szponzornak, akik segítettek teljesíteni a kívánságokat, a gyerekeknek és felkészítőiknek pedig a kedves műsort.
Szöveg és kép: Rózsár Vince
Ezt már olvasta?
Egészségsziget várja a látogatókat a 44. Csallóközi Vásárban
Az egészséges életmód, a megelőzés és az...
Gyereket a magasba! – családi program és jótékonysági sütivásár a Csallóközi Vásárban
Szeptember 26-án, szombaton a 44. Csallóközi Vásár...
