A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény és a végrehajtását szabályozó 367/2010. (XII.30.) Korm. rendelet alapján nyílt pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap 2016. évi ”Egyéb támogatások” előirányzat, valamint a 2017. évi költségvetése terhére az alábbiak szerint:
1. A pályázat célja:
A Magyar Állandó Értekezlet által 2011. november 24-én teljes egyetértésben elfogadott „Magyar Nemzetpolitika – a nemzetpolitikai stratégia kerete dokumentum átfogó célként jelöli meg a külhoni magyar közösségek számbeli, szellemi, gazdasági és jogi gyarapodását. A dokumentum szerint „a jogilag gyarapodó közösség tagjai jogait magabiztosan használja, azokat védi és szükség esetén ki kívánja terjeszteni.”
Ez feltételezi, hogy olyan jól képzett, a nemzet iránt elkötelezett, a magyar és a többségi állam szerinti szaknyelvet egyaránt ismerő, mindkét országban tapasztalatokat szerzett jogászokkal rendelkezzenek a közösségek, akik segítenek e cél elérésében.
2. A pályázati felhívás tárgya
Dr. Szász Pál tanulmányi ösztöndíj nyújtása a 2016/2017-os tanévben, nappali tagozaton szülőföldi felsőoktatási jogászképzésben résztvevő magyar nemzetiségű hallgatók részére, felvállalva Dr. Szász Pál erdélyi jogász eszmeiségét.
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (továbbiakban: Alapkezelő) együttműködve a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságával immár negyedik éve hirdeti meg a Dr. Szász Pál tanulmányi ösztöndíjat, mellyel a külhoni magyar gazdasági jogászképzést kívánják fejleszteni.
A támogatásban részesíthető tanévenkénti régiónkénti keretszámok a következők:
- Erdély: 12 fő,
- Felvidék: 5 fő,
- Vajdaság:3 fő,
- Kárpátalja:3 fő,
- Horvátország: 1 fő,
- Szlovénia: 1 fő
Amennyiben az elbírálás során a régiónkénti keretszámok nem tölthetők be, a fennmaradó keretszámok régiónként átcsoportosíthatók.
3. A pályázók köre:
A támogatás kedvezményezettje lehet az a Magyarország területén lakóhellyel nem rendelkező, Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában, Szerbiában, Horvátországban, Szlovéniában élő, magát magyarnak valló természetes személy, aki a 2016/2017-es tanévben magán vagy állami felsőoktatási intézményben alap vagy mester szintű, illetve osztatlan jogászképzésben vesz részt nappali tagozaton, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, és legalább két sikeresen lezárt tanulmányi félévet igazolni tud.
4. Nem nyújthatnak be pályázatot:
- a Magyarországon hallgatói jogviszonnyal rendelkező személyek
- a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi. LXII. törvény hatálya alá nem tartozó személyek
- a Magyarországon állandó lakcímmel rendelkező személyek
- a magyarországi doktori (PhD vagy azzal egyenértékű) képzésben részt vevő hallgatók
- más magyar állami ösztöndíjban részesülő hallgatók
- elsőéves szülőföldi jogászképzésben részt vevő hallgatók
5. Igényelhető támogatás:
5.1. Az Alapkezelő évente 25 főnek nyújt ösztöndíjat az adott tanév 12 hónapjára.
5.2. A támogatást magánszemélyek igényelhetik, mértéke: összesen 600.000,- Ft/fő, mely a 2016/2017. évi tanulmányi időszak 12 hónapjára szól.
5.3. A nyertes pályázók támogatását az Alapkezelő átutalással teljesíti a pályázati adatlapon megjelölt bankszámlára. Készpénz, vagy egyéb fizetési mód teljesítésére nincs lehetőség.
5.4. A támogatás, az adott tanév 12 hónapjára szól. A támogatás összegének átutalása három ütemben történik:
- első ütem: a tanév első 4 hónapjára szóló 200.000 Ft-os támogatást a szerződéskötést követően, de legkésőbb 2016. november 15-ig
- második ütem: a tanév második 6 hónapjára szóló 300.000 Ft-os támogatását legkésőbb 2017. március 15-ig Az utalás feltétele: a szakmai beszámoló beérkezése és elfogadása, a kiküldött szakmai feladatok megoldása és az ezekről szóló értékelés beérkezése és az aktív hallgatói jogviszony igazolása.
- harmadik ütem: a nyári szakmai gyakorlat 100.000 Ft-os támogatását legkésőbb 2017. július 31-ig folyósítja az Alapkezelő a támogatott részére. Az utalás feltétele: a szakmai beszámoló beérkezése és elfogadása, a kiküldött szakmai feladatok megoldása és az ezekről szóló értékelés beérkezése, szülőföldi szakmai gyakorlatról teljesítésigazolás és beszámoló beérkezése és ezek elfogadása.
5.5 A nyertes pályázóknak a támogatás felhasználását 3 szakmai beszámoló (I. szakmai beszámoló: 2017. január 31. II. szakmai beszámoló: 2017. június 30. III. szakmai beszámoló: 2017. szeptember 30.) benyújtásával kell igazolni.
5.6 A nyertes pályázóknak a tanulmányi támogatás csak abban az esetben fizethető ki, ha a támogatott benyújtja az Alapkezelő részére a 2016/2017-os tanév őszi, majd a későbbiek során a 2016/2017-os tanév tavaszi félévére vonatkozó aktív hallgatói jogviszonyának fennállásáról szóló intézményi igazolást.
5.7 A támogatás mértéke az összes elszámolható költség 100%-a. A pályázat kiírója nem teszi kötelezővé az önrész bemutatását.
5.8 A pályázó a pályázat benyújtásával vállalja, hogy annak kedvező elbírálása esetén részt vesz nyári 4 hetes szakmai gyakorlaton, Budapesten, kizárólag az Alapkezelő által kijelölt időpontban, valamint az ösztöndíjas időszak alatt összesen 4 hetes szakmai gyakorlaton egy, a pályázó régiójának megfelelő országban működő gazdálkodó szervezetnél/ banknál/gazdasági ügyekkel is foglalkozó ügyvédi irodánál.
6. A pályázat megvalósítási paraméterei:
6.1. Rendelkezésre álló támogatási keretösszeg: 15 millió Ft
6.2. A pályázat benyújtásának kezdő időpontja: 2016. április 20., benyújtási határidő: 2016. május 20., déli 12.00 óra közép-európai idő szerint.
6.3. A Budapesti Ügyvédi Kamara az idei évben is vállalja, hogy részt vesz a program szakmai részének megvalósításában, továbbá elvégzi a szakmai feladatok értékelését.
6.4. A támogatásban részesülő hallgató munkáját, képzését az adott szakterületen elismert gyakorló ügyvéd, tutor segíti.
6.5. A pályázók az ösztöndíjas időszak alatt kötelező 8 hetes szakmai gyakorlaton vesznek részt, mely két részteljesítésből áll: 4 hetes nyári gyakorlat az Alapkezelő által megjelölt időpontban – szakmai szempontból a tárgyban elismert tevékenységet folytató budapesti ügyvédi irodáknál, valamint 4 hetes szülőföldi szakmai gyakorlat a pályázó régiójának megfelelő országban működő gazdálkodó szervezetnél, banknál, gazdasági ügyekkel is foglakozó ügyvédi irodánál.
6.6. A budapesti szakmai gyakorlat teljesítésére csak az Alapkezelő által megjelölt, a Budapesti Ügyvédi Kamara által szervezett időpontban van lehetőség. A képzési köröket a gazdasági jog és a polgári jog alkotják.
6.7. A szülőföldi szakmai gyakorlat helyét és idejét az ösztöndíjas hallgatónak kell megszerveznie, a gyakorlat teljesítéséről egy beszámolót és teljesítésigazolást kell benyújtania. A szülőföldi szakmai gyakorlat teljesítésének határideje 2017. június 30.
7. A pályázat benyújtásának formája:
7.1. A pályázat benyújtása kizárólag elektronikus formában történik a NIR segítségével. Elérhető: nir.bgazrt.hu oldalon vagy az Alapkezelő honlapjáról. Indokolt esetben – pl. technikai akadályoztatás esetén – lehetőség van a pályázatok e-mailben a helga.szabo [at] bgazrt.hu címre történő benyújtására. Az ehhez szükséges adatlap illetve nyomtatványok megtalálhatóak a Bethlen Gábor Alapkezelő honlapján (bgazrt.hu).
7.2. A pályázat személyes benyújtására nincs lehetőség.
8. A pályázati csomag elemei:
8.1. Pályázati felhívás
8.2. Pályázati elektronikus adatlap és mellékletei
8.3. 2016. Pályázati útmutató
9. A pályázat formai követelményei:
9.1. Pályázati adatlap
NIR rendszerben kitöltött és beadott pályázati adatlap. Az adatlap részeként kerülnek feltöltésre a pályázat mellékletei. Több oldalas melléklet feltöltésére egy fájlban van lehetőség, oldalanként nincs rá mód.
Feltöltendő mellékletek
9.2. Strukturált szakmai önéletrajz – a szakmai önéletrajzot pdf formában, aláírva szükséges csatolni.
9.3. Aktív hallgatói jogviszony fennállásáról szóló igazolás és ennek magyar nyelvű fordítása (2015/2016-os tanév tavaszi félév). A fordítást külön dokumentumként kérjük csatolni a NIR-be.
9.4. Szándéknyilatkozat a 2016/2017-es tanévre vonatkozóan (A pályázó 1 db nyilatkozata arról, hogy a 2016/2017-es tanévben folytatja tanulmányait a felsőoktatási intézmény jogi karán, továbbá arról, hogy az aktív hallgatói jogviszonyának igazolását mikor nyújtja be az Alapkezelőhöz.) A sablon letölthető a NIR-ből.
9.5. Az utolsó két lezárt tanulmányi félévének indexmásolata és ezek magyar nyelvű fordítása. A fordítást külön dokumentumként kérjük csatolni a NIR-be.
9.6. Az állandó lakóhelyet igazoló okmány másolata.
9.7. Ajánlólevél (1 db, Magyarország határain kívül működő, jogi személyiséggel rendelkező felsőoktatási intézmény vagy a felsőoktatási intézmény oktatója által kiadott ajánlás, amely igazolja a pályázó eddigi kiemelkedő tevékenységét, illetve alkalmasságát az ösztöndíj elnyerésére. Ha szükséges a dokumentumhoz csatolni kell a pályázó által készített magyar nyelvű fordítást, amelyet külön dokumentumként kérünk csatolni a NIR-be.)
9.8. Két oldalas szakmai munka, melynek témája: Az ügyvédi szakma jogi szabályozása a pályázó régiójának megfelelő országban
9.9. Befogadó nyilatkozat a szülőföldi szakmai gyakorlatra lehetőséget biztosító szervezettől/intézménytől/ügyvédi irodától.
9.10. Nyilatkozat arról, hogy a pályázatban megadott információk, a benyújtott mellékletek valódiak és hitelesek. A melléklethez használt sablon a NIR-ben elérhető illetve a bgazrt.hu oldaláról letölthető. A mellékletet szkennelve fel kell tölteni a pályázathoz és egy eredeti példányt a pályázat benyújtásának napján, de legkésőbb 2016. május 20.-ig postázni szükséges az Alapkezelőhöz. az alábbi címre:
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., 1250 Budapest, Pf. 32.
Hiányosan kitöltött, de minden mellékletet tartalmazó pályázat esetén a hiányosság rendezésére a pályázónak egyszeri lehetősége van (hiánypótlás), melyre az erről szóló értesítés kézhezvételétől számított legfeljebb 15 naptári nap áll rendelkezésre.
További csatolható mellékletek:
- Elismert hazai vagy külföldi tudományos kiadónál megjelent szakkönyv, publikáció, monográfia első oldalának valamint a tartalomjegyzékének fénymásolata
- Hazai és külföldi szakfolyóiratban vagy szakkönyvben közölt szakmai dolgozatok első oldalának, valamint a folyóirat tartalomjegyzékének fénymásolata
- Elismert szakfolyóiratban megjelent fordítások, recenziók: az adott folyóirat/szakkönyv tartalomjegyzékének a fénymásolata, és a publikált anyag első oldalának fénymásolata
- Szakmai konferencián, versenyen, találkozón bemutatott poszterek, animációk, tervek, a rendezvényről szóló igazolás meghívó, emléklap stb.
- Tudományos diákköri konferencián bemutatott dolgozat egy oldalas kivonata, a megszerzett oklevélről készített fénymásolat.
- Tudományos kutatóprojektekben, workshopokon való részvétel hitelt érdemlő igazolásai
- Magyar diákszervezeti tagság igazolása, tevékenységi beszámoló a betöltött tisztségekről
- Nyelvvizsga esetén a bizonyítvány fénymásolata
Minden csatolandó dokumentumot pdf formátumban kell feltölteni. Több oldalas melléklet feltöltésére egy fájlba foglalva van lehetőség, oldalanként nincs rá mód!
A nyertes pályázók esetében a későbbiek során a dokumentumokra eredeti formában is szükség lesz. Ezért szíveskedjenek megőrizni azokat és szerződéskötéskor egy példányt minden dokumentumból eljuttatni az Alapkezelőhöz.
10. A pályázat érvényessége:
10.1. A pályázat érvénytelen, ha:
10.1.1.1. a pályázó a pályázatot nem a felhívásban közzétett célra nyújtotta be;
10.1.1.2. a pályázó a pályázatot a kiírásban szereplő benyújtási határidőn túl nyújtotta be, e-pályázat esetében 2016. május 20., közép európai idő szerint 12:00 után.
10.2. A pályázat érvényes, ha:
10.2.1.1. a pályázó megfelel a pályázati kiírásban megjelölt célnak és feltételeknek.
10.2.1.2. elektronikus pályázat benyújtása esetében a kötelező benyújtandó mellékleteket csatolta a pályázó;
10.2.1.3. a pályázat a benyújtási határidőn belül került benyújtásra;
10.2.1.4. a pályázóval szemben nem áll fenn a pályázati szabályzatban szereplő kizáró okok egyike sem;
10.2.1.5. a pályázó a szükséges nyilatkozati pontok minden feltételének megfelel;
10.2.1.6. az elektronikus pályázati rendszerben megadott információk hitelességéről szóló nyilatkozatot a pályázó megfelelő módon aláírta és eljuttatta az Alapkezelőhöz.
11. A pályázatok elbírálása:
11.1. Tartalmi értékelés szempontjai
11.1.1.1. A pályázó megfelel a pályázati kiírásban megjelölt célnak és feltételeknek.
11.1.1.2. A pályázati kérelmében alátámasztja érdeklődését és feladatvállalását a gazdasági jog területén a külhoni magyar közösség gyarapodása érdekében. A tutoriális képzés során megszerzett információkat a pályázati cél elérése érdekében alkalmazni kívánja.
11.1.1.3. A pályázó értékelését a félévek eredményei/átlagai és más szakmai/tudományos szempontok figyelembevételével végzi a Pályáztató.
11.2. Döntés a pályázatokról
11.2.1.1. A pályázatokra vonatkozóan javaslatot a Bethlen Gábor Alap Kollégiuma tesz, melyről a döntést a Bethlen Gábor Alap Bizottsága a pályázat beadási határidejét követően legkésőbb 90 napon belül meghozza.
11.2.1.2. A döntésről minden pályázót a döntést követő 30 napon belül az adatlapon megjelölt elektronikus levélcímen értesítünk.
12. A pályázat utánkövetése:
12.1. A pályázat kiírója a pályázattal kapcsolatos döntését nem indokolja, és azzal szemben jogorvoslatnak helye nincs.
12.2. A sikeres pályázót kizárólag a beadott pályázatában szereplő felsőoktatási intézményben folytatott tanulmányok időtartama alatt illeti meg az ösztöndíj, nem vihető át más felsőoktatási intézményben, tagozaton, szakon végzendő tanulmányok időtartamára.
12.3. A támogatott tudomásul veszi, hogy külföldi illetékességű adóalanynak minősül, s az ösztöndíj összegét a helyi adójogszabályoknak megfelelően – szükség szerint- bejelenti, s az azt terhelő adót befizetni köteles.
13. A beszámoló elvárási szempontjai:
13.1. A beszámoló tartalmazza a tanult ismeretek alkalmazásának gyakorlatban megvalósított elemeit.
13.2. A beszámoló kellően kidolgozott, felépítése logikus, elemei között követhető tartalmi összefüggés van
13.3. A beszámoló tartalmazza, hogy milyen tágabb célkitűzés részeként hasznosítja a pályázó a tutoriális képzésen megszerzett ismereteket
14. Szerződéskötés
14.1. A nyertes pályázókkal az Alapkezelő támogatási szerződést köt. Ennek feltételeit, illetve dokumentumait (szerződés és mellékletei) jelen pályázati felhívást kiegészítő Pályázati útmutató a 2016. „Dr. Szász Pál ösztöndíj” programhoz tartalmazza.
14.2. A megkötött szerződés keretében rögzítésre kerül a tutoriális képzésben való feltételrendszer is.
15. Szerződésszegés következményei:
15.1. Amennyiben a támogatott a támogatási szerződésben meghatározottakat nem teljesíti, a támogató jogosult a szerződéstől elállni, azt azonnali hatállyal felmondani és a szerződésszegés következményeit alkalmazni.
15.2. A támogatott szerződésszegése esetén köteles a támogatási összeget részben vagy egészben visszautalni. A jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás összegét a támogatott az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 53/A § (2) bekezdése, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm.rendelet, valamint a határon túli költségvetési támogatásokról szóló 98/2012. (V.15.) Korm. rendelet szerinti ügyleti – késedelem esetén késedelmi – kamattal növelt mértékben köteles visszafizetni.
16. A pályázati csomag elemei
16.1. Pályázati felhívás
16.2. Pályázati elektronikus adatlap
16.3. Kötelezően csatolandó mellékletek:
16.3.1. Strukturált szakmai önéletrajz
16.3.2. Aktív hallgatói jogviszony fennállásáról szóló igazolás (2015/2016-os tanév tavaszi félév) és ennek magyar nyelvű fordítása
16.3.3. Szándéknyilatkozat (2016/2017-os tanév őszi félévére vonatkozóan) A sablon letölthető a NIR-ből.
16.3.4. Az utolsó két lezárt félévének indexmásolata és ennek magyar nyelvű fordítása
16.3.5. Állandó lakhely igazolására szolgáló okmány másolata
16.3.6. Ajánlólevél
16.3.7. Két oldalas szakmai munka melynek témája: Az ügyvédi szakma jogi szabályozása a pályázó régiójának megfelelő országban
16.3.8. Befogadó nyilatkozat a szülőföldi szakmai gyakorlatra lehetőséget biztosító szervezettől/intézménytől/ügyvédi irodától
16.3.9. Nyilatkozat arról, hogy a pályázatban megadott információk, a benyújtott mellékletek valódiak és hitelesek (a NIR-ből és az Alapkezelő honlapjáról letölthető a Nyilatkozat szövege)
16.4. Pályázati útmutató
A pályázati felhívás, az adatlap és az útmutató letölthető a Bethlen Gábor Alapkezelő honlapjáról
17. Adatvédelmi hozzájárulás
A pályázók – a vonatkozó hatályos adatvédelmi jogszabályok szerint – hozzájárulnak a jelentkezési lapon szereplő személyes adataiknak a jelentkezés elbírálásával és támogatás lebonyolításával kapcsolatos kezeléséhez, sikeres pályázás esetén a Budapesti Ügyvédi Kamara részére történő továbbításához, valamint a támogatás tényének nyilvánosságra hozatalához.
További információk az Alapkezelő honlapján – bgazrt.hu –, valamint a megjelölt pályázati útmutatóban.
18. Elérhetőség
A pályázati felhíváshoz, benyújtandó pályázathoz kapcsolódóan érdeklődni lehet az alábbi elérhetőségeken, munkanapokon:
Támogatásfinanszírozási Igazgatóság
Ezt már olvasta?
A pirotechnikai termékek használatáról Dunaszerdahely város területén
Az ünnepek különleges hangulatát gyakran tűzijátékok és...