![Engedélyeztetésre vár a sikabonyi körforgalom](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2019/okt/18/20191017_173311_0.jpg?itok=-JWLT699)
A városi műszaki és beruházási főosztály vezetője, Dömény Ľubomír, illetve a beruházási osztály vezetője, Bogyai Gábor erősítette meg számunkra az információkat, miszerint a hivatal csakis az összes érintett teljes jóváhagyásával indíthatja meg a körforgalom megépítésének munkálatait – azonban két szubjektum részéről ez a mai napig még nem teljesült.
Érintettből pedig nincs kevés: a terület megyei út és városi út találkozása, tehát csak részben városi, illetve az útszakaszok alatt, valamint a körforgalom tervezett területén is több közüzemi hálózat (víz, gáz, telekommunikációs és további optikai kábelhálózat) fekszik, ráadásul több tulajdonosa volt a területnek. A területrendezés folyamatban van, a szerződések a város részéről már alá vannak írva, a telektulajdonosoktól pedig várják vissza az aláírt szerződéseket. Ezek a körülmények azonban egyelőre akadályozzák a kivitelezést.
Az építkezési engedélyeztetés, mint megtudtuk, az ilyen típusú beruházásoknál kétkörös. Első körben lezajlott, előzetes építkezési engedély már 2019 első félévében jogerős lett, s az ebben az engedélyben megszabott feltételeket bedolgozva a konkrét építkezési engedélyhez szükséges tervdokumentáció is elkészült, illetve véleményeztetésre került az összes érintetthez.
A 458 ezer eurós összköltségvetésű beruházás közös városi és megyei költségvetési fedezetből valósul meg – a hivatal reményei szerint minél gyorsabban.
Ezt már olvasta?
![Érdekességek Dunaszerdahely lakosság-nyilvántartásából](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/jan/17/2025-01-17-dunaszerdahely-img_8387-4001.jpg?itok=6bKhxmjm)
Érdekességek Dunaszerdahely lakosság-nyilvántartásából
A minap írtunk a dunaszerdahelyi kórházban tavaly...
![A nemzeti minimálbérek alakulása januárban az uniós tagországokban](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/feb/8/euro-6547061_1280.jpg?itok=fEVvgb4b)
A nemzeti minimálbérek alakulása januárban az uniós tagországokban
A közösség 27 tagállamból 22-ben van meghatározott...